VENDÉG VÉLEMÉNYEK A STÍLUSTANÁCSADÁSRÓL

"Nagyon rég szerettem volna egy hiteles szakembert, aki segít megtalálni önmagam külső csomagolásomban is.
A palettán lévő számtalan tanácsadó közül nehéz választani, ezért soha nem is mertem belevágni a keresésbe.
Katit barátnőm ajánlotta, és én bíztam benne, mert láttam rajta a változást, amiről beszélt.

Bevallom, amikor a gardróbrendezéskor a kiselejtezett kupac egyre nagyobb lett, már fojtogatott a sírás, nehéz volt elhinnem és lemondanom sok szívemhez nőtt darabról, de tudtam, hogy ez a kendőzetlen valóság.

Ezen kívül Kati két lábon járó lexikon: bármi kérdés felmerül, tudja hogy merre kell keresni rá a megoldást.
Így nemcsak, hogy az öltözködésemben segített felfrissülni, új képet kapni önmagamról, hanem sok-sok, nőket érintő kérdésre is kaphattam választ.

Tehát aki nem szeretne többé fölösleges ruhadarabot vásárolni, aki szeretne hiteles nő lenni, aki megszeretné tudni, hogy miért nem áll jól neki az a bizonyos szín, és ruha, amit egyszerűen imád, és aki szeretne egy igazi nőcis napot, ami tényleg csak róla szól, ajánlom, hogy válassza Soós Katit.
Érdemes várni rá!

Hálásan köszönöm Kati! És neked is Anikó! "

Szabó Hajnal


"Elmondhatatlan hálát érzek, hogy rád találtam.

Életem egyik legjobb befektetése voltál.
Eszméletlen profizmussal, alázattal és természetességgel. A tudásanyag, amit kaptam előtte, közben és utána megmelengeti a szívemet, mert a TÖRŐDÉSEDET éreztem bennük. Sokkal többet kaptam, mint amennyi elvárható. Emberi hozzáállás és nem profit hajhászás.

Ez az idézet hangzott el a szádból:"Ha egyedül vagyok egy szobában, akkor ember vagyok. Ha bejön egy nő, akkor férfi lettem. És annyira vagyok férfi, amennyire nő az, aki bejött a szobába."- Karinthy Frigyes

A nőnek lenni-be beletartozik az öltözködés is. Önmagunk megismerése.

Egy kulcsot kaptam tőled, mely nyitja és gyógyítja a lelkemet, nyitja az elfeledett igényeimet, vágyaimat, nyitja a bennem élő nőt.

Nem is gondoltam, mennyire elnyomott minket a divatipar. Az utca nőit megnézve mennyire elfeledtük a stílusunkat és magunkra erőltettük a feszes, mindent domborulatot megmutató egyen és stílustalan cuccokat. A szoknya az már feltűnő jelenség, és sajnos nem természetes.

Szóval, hogyan várhatjuk el, hogy egy férfi legyen férfi, ha mi nők sem vagyunk nők. És még tudatába sem vagyunk ennek.
Hozzád elmenve mindenki kitörhet a torz birkákat nevelő divatkapszulából és személyiséggé válhat.

Ez tényleg egy misszió. Jó hogy vagy!"

Bereczky Erzsébet


Nagyon meg voltam elégedve Katalin munkájával. Nagyon profin csinálja, minden tud: a sapkától a melltartóig. Egész nap velem volt 9-től 6-ig. A színekkel kezdtük, Katalin részletesen megnézte, hogy milyen színek jók és milyenek nem. Ezután, mikor kiderült, hogy milyen típus vagyok, akkor megnéztük, hogy milyen smink jó, és milyen nem, Katalin kisminkelt engem,  és azt is megnéztük, hogy milyen frizura áll a legjobban  nekem.

4 órát töltöttünk a ruháim átnézésével, mindent fel kellett próbálnom és elmagyarázta, hogy miért jó, és miért nem. Közben sok tanácsot is kaptam minden témáról: sminkelés, öltözés, és az egészségről is!

Kaptam tőle pár nap múlva egy nagy füzetet rajzokkal, hogy  milyen ruha áll jól, és milyen nem.

Nagyon hálás vagyok neki, mert most már tudom, hogy kell öltözni, és szépen kinézni. Mindig fogok rá gondolni, mert Ő változtatott meg engem a legjobb irányba!!!

Javaslom mindenkinek, mert nagyon megéri!

Sok szeretettel, Daria

Daria Prandler


Sokan úgy gondolják, hogy van stílusuk. Sokan úgy gondolják, hogy egyedi stílusuk van. Én is azt gondoltam, hogy ahogyan én öltözködöm, az az én stílusom. Nem feltétlenül követi a legújabb divatot, de illik hozzám. Aztán pár éve egy barátom azt mondta, figyeljek jobban oda. Vettem is pár új cuccot. Kellemes érzés volt bennük lenni, de aztán megint „felvettem a szokásos stílusomat”. Pár hónapja megint beszélgettem ezzel a barátommal és azt mondta: Tudod, mi a Te bajod? Hogy nem figyelsz oda magadra eléggé. Igazából nem nagyon értettem, hogy mire gondol, hiszen sportolok, odafigyelek az étkezésre. De aztán elmondta, hogy a külsőmre érti. Felvázolta, hogy mit tapasztalt. Kinyúlt póló, topis nadrág stb. Azt mondta egy nőnél a „csomagolás” nagyon fontos. Olyan hatással volt rám ez a beszélgetés, hogy amikor hazajöttem azonnal rácsaptam a „gugli” barátra. Olvastam, kerestem, ismerkedtem. Ekkor találtam rá Katira és honlapjára. Nagyon örültem, hogy vidéki és nem budapesti, mert úgy éreztem, nekem egy pesti tanácsadó nem lenne jó. Tetszett, hogy milyen régóta van már a szakmában, abszolút tapasztaltnak gondoltam. Az már csak hab volt a tortán, hogy spirituális beállítottságú. Tudtam, őrá van szükségem. Végigolvastam az összes cikket, kiválasztottam a vip csomagot, mert azt mondtam magamnak, ha belevágok, akkor az átalakítás teljesen átfogó legyen. Írtam e-mailt, egyeztettünk időpontot. Eljött hozzám. Először beszélgettünk. Miért őt választottam, miért szeretnék változtatni,  a mostanival mi a gondom. Aztán jött a színelemzés. Majd az összes kencém és sminkkészletem átvizsgálása. Még a szemöldökeimet is kitépte. Utána jöttek a melltartók, végül kaptam egy csodás sminket, felvettem egy hozzá illő rucit és a nap zárásaként elmentünk kávézni. Másnap jött az alkatelemzés, majd a szoknyafazon és méret, rengeteg életmóddal kapcsolatos  tanács, aztán a gardróbrendezés, ahol a cuccaim 85 %-át közösen kiszórtuk. Végül kaptam egy saját füzetet, amiben mindent összefoglaltunk. A két nap alatt annyi mindent tanultam meg a divatról, meg a szabályokról, hogy a végén már zsongott a fejem. Én kértem még közös vásárlást is. Az adott napon a megbeszélt helyen találkoztunk és közösen vágtunk bele a válogatásba. Folyamatosan kaptam a tippeket, instrukciókat, mire kell figyelni, mi az, amit kerülni kell stb.  Egy teljes napot vásároltunk közösen. Csodásan szép holmikkal gazdagodott a ruhatáram. A három stílustanácsadó napot nagyon jó kedélyűen, sok humorral és vidámsággal fűszerezve töltöttük együtt. Kati egy csodálatos személyiség, hatalmas tapasztalattal, rengeteg rutinnal. Mindig kedvesen és sok türelemmel magyarázott mindent. Rendkívül hálás vagyok neki, és mindenkinek csak ajánlati tudom. Ilyen tanácsadáson minden 20 év feletti nőnek részt kellene vennie. Úgyhogy, ha valaki eddig hezitált, akkor annak most az mondom, vágjon bele. Én az életben nem kaptam annyi dicséretet, mint azóta. Hölgytársaimtól is, ami azt gondolom, egy nőnek az egyik legnagyobb dicséret. A sok új információ, rengeteg hasznos tanács beépítése az életembe egy hosszabb folyamat, de soha nem fogom megbánni, hogy belevágtam. Azóta többször is beszéltünk már telefonon. Már alig várom a következő közös vásárlást az őszi szezonra.

Pfiffer Zsuzsanna


" Örülök, hogy megismertelek és részt vettem tavaly a személyi szín és stílustanácsadásodon, valamint gardróbrendezésen. Megtaláltam a stílusom, megtanítottad melyek az előnyös  színeim, már tudom, hogy a kevesebb  MINDIG több. A saját egyéniségem, stílusom mellett az alkati adottságaimnak mindig megfelelő ruhával térek haza. Felhagytam az impulzív vásárlással és a felesleges pénzköltéssel! Már nem tart „napokig”  a vásárlás , nem megyek feltétlen a trendek után, megfontoltam, magabiztosan válogatom ruháimat és csinosítom magam.  Úgy érzem révbe értem."

Lajtai Éva


 

" Először stílustanácsadáson találkoztam Katival. Pont olyannak ismertem meg, amilyennek a honlap alapján elképzeltem. Közvetlen, kedves, határozott, lényeglátó aki óriási tudással, tapasztalattal rendelkezik. Már az első alkalommal is rengeteget tanultam tőle. Megváltoztatta a látásmódomat, hozzáállásomat elsősorban magamhoz. Elkezdtük az átváltoztatásomat, amit a családom is lelkesen támogatott. A második alkalommal együtt vásároltunk, ami szintén nagy élmény volt. Rutinosan látott hozzá a válogatáshoz, akkor is sokat tanultam tőle. Az általa kiválasztott ruhák egy részét magamtól biztosan nem választottam volna, próbakor lepődtem meg, hogy milyen jól is nézek ki bennük. Folyamatosan tanított, én csak szívtam magamba az információt. A ruhák mellett szemüvegkeretet is vásároltam a segítségével. Természetesen a profizmusában itt sem csalódtam. Lelkesedése kifogyhatatlan volt, érződött, hogy nagyon szereti az embereket terelgetni az előnyösebb kinézetük felé. Tartalmas és egyben nagyon kellemes, szórakoztató két napot tölthettem el vele, nagyon jó döntés volt részemről kérni a segítségét."

Marianna


Én egy fiatalabb korosztályhoz tartozom Kati legtöbb kliensénél. Jelenleg egyetemista vagyok, és a nagynénémtől kaptam születésnapi ajándékként, hogy részt vehettem a stílustanácsadáson.

Ezelőtt sokszor, sokat törtem a fejem azon, hogy vajon milyen színek állhatnak jól nekem, mert az internetes blogok és cikkek alapján soha nem sikerült besorolnom magam semmilyen csoportba. Katival is sokáig elemezgettük a színeimet, mire kiderült, hogy az élénk tavasz típusba tartozom. Amióta megkaptam a kis színskálámat, sokkal könnyebb, gyorsabb, egyszerűbb a vásárlás. Nem pazarlok időt olyan színekre és árnyalatokra, amik semmiképpen sem előnyösek számomra, valamint a fazonokat is ügyesebben válogatom Katinak köszönhetően. Sok újdonság derült ki számomra a saját testalkatommal kapcsolatban is, és ezek szintén megkönnyítik a shoppingtúrák menetét. Nagyon hálás vagyok a tanácsokért, hiszen így a gardróbom egységesebb, átláthatóbb lett, és a megvásárolt darabokat is sokkal könnyebben kombinálom.
Mindenkinek bátran ajánlom Kati szolgáltatásait, hiszen iszonyatosan lelkes, rendelkezik azzal a szakértelemmel és érzékkel amit a munkája megkíván, és ezen felül egy nagyon kedves, aranyos személyiség is.

Eszter


Mentés

Régi vágyam teljesült, mikor születésnapomra kértem magamnak egy stílustanácsadást gardrób mustrával egybekötve. Egész napos kemény munka volt, és utána éjszakai pakolással, szortírozással járt, de nagyon megérte! Adott fodrász tanácsokat, frizura ötleteket, hajszín javaslatot, szemüveg tippet, bőrtípusnak megfelelő arckrémet javasolt. Átválogatta a sminktől az övekig, kabátokig, táskákig, cipőkig az egész ruhatáramat. Az, amit Kati adott, amilyen gondos, és alapos volt, az az, amire MINDEN NŐNEK szüksége van egyszer az életben, mert alapjaiban változtatja meg a magunkról alkotott képet! :-). Odaadás, figyelem, segítés, terelgetés. Külső, és utána belsővé váló rendszer is egyben. MEGFIZETHETETLEN segítség MEGFIZETHETŐ áron! Én fanatikus lettem, mindent elolvastam, amit küldött, írt, több mint 300 oldalnyi anyagot, aminek minden oldala hasznos tanítás. Bátran mondom, hogy átalakult az egész látásmódom! Utána még elmentem színeket gyakorolni Katihoz, festeni, megérteni, megérezni, megtanulni, melyik a hideg, melyik a meleg szín. Nagyon élveztük a kisfiammal közösen a közös festegetést! Kati pedig türelmes volt hozzánk végtelenül! :-)Egy boltban most már nincs hezitálás, gyakorlatilag kiürült a választék, és csak egy-két darab szólít meg, és még azt sem kell azonnal megvenni, hanem otthon végiggondolni, hogy tényleg szükséges-e.  A melleim nagyobbnak látszanak pusztán csak a melltartó cseréje által! Komolyan!  Ez önbizalmat adott, ezért mondom, hogy a “STÍLUSTANÁCSADÁS” program átalakít nem csak kívül, hanem belül is. Sokkal többet hordok szoknyát, ruhát, őszintén megdicsérnek a kollégáim! És van, aki észre is vette a „finom hangolás”.  Mindenkinek szeretettel ajánlom azóta is! Őszintén! 
Oláh Anikó 

Katival a “Nőnek lenni jó!” táborom szervezése során -egy nagyon kedves barátnőm javaslatára – vettem fel a kapcsolatot. Szerettem volna segítséget nyújtani a táborlakóknak a hozzájuk illő stílus kiválasztásában. Persze a kíváncsiság hajtott, így a tábor előtt elhívtam magamhoz Katit, rendezze át a gardróbomat. Kati tudása, őszintesége, humora magával ragadott! A ruhatáram 80%-ától megszabadított, amit egyáltalán nem sajnáltam! Kiárusítást szerveztem a vendégeimnek, akik boldogan viselik azokat a darabokat, amik nem illettek a koromhoz, a színvilágomhoz, nekik pedig jól áll! Azóta már 2x voltunk vásárolni, ahol fáradhatatlanul válogatta a hozzám leginkább illő ruhákat, kiegészítőket! Felemelő érzés az, hogy behunyt szemmel kinyitva a gardróbomat, bármit felvehetek a ruhatáramból, jól nézek ki! A tábor színvonalát is jelentősen emelte Kati sok-sok jótanácsa, azóta megy a szervezés, hogy többen összeállva, elhívják őt több napra, s utána a stúdióban ruhabörzét tartunk! Katinak köszönhetően új színekkel gazdagodott a ruhatáram, és nagyon sokat tanultam tőle, mire kell figyelnem vásárláskor! Hálás vagyok neki, és a barátnőmnek, hogy megismerhettem, és hogy öltözködéskor az a legnagyobb “problémám”, hogy “Mit vegyek fel?” De nem azért, mert nincs egy normális cuccom, hanem, mert annyi szép holmim van, nehéz választani közülük! Megtanultam, hogy a “majdnemjó” nem jó,  úgysem fogom hordani, csak a tökéleteset szabad megvenni! Kati tanácsai óta még jobban érzem magam a bőrömben! Mert “Nőnek lenni jó!”
Varga Lászlóné Ági 

Amikor először vettem részt Kati stílustanácsadásán, akkor még nem is gondoltam, hogy ez mennyire meg fogja változtatni az életemet. Szinte nem telik úgy el nap, hogy ne kamatoztatnám az ott tanultakat. Bár először kétkedve fogadtam a számomra új infókat, de Ő végtelen türelemmel, kedvesen és sok-sok tudással támasztotta alá érveit. Ma már tudom, hogy mindenben igaza volt. Azóta is az Ő tanításait követem. Mindig könnyedén és tudatosan vásárolok, így elmondhatom, hogy sokszorosan megtérült ez a befektetésem. Arról már nem is szólva, hogy mindig úgy indulok el otthonról, hogy tudom, minden rendben van rajtam. Ez nagyon jó érzés!!! Azt az egyet viszont sajnálom, hogy nem jóval korábban hozott össze vele a sors.
Gál Jánosné

 

Ha szeretnél te is részt venni egy Stílustanácsadáson,
akkor válassz a Stílustanácsadás csomagok közül!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük