KABÁTSZÍNEK AZ ÉVSZAKTÍPUSOKHOZ

Ebben a válogatásban azt láthatod, hogy melyik évszaknak mely kabátszínek állnak a legjobban. Mivel a színek egymást mellett vannak, így jobban össze  lehet hasonlítani az egyes típusok azonos színeit. Az összeállítás végén pedig a kabátszínek évszakonkénti válogatását láthatod.

HOGYAN NÉZNEK KI AZ EGYES KABÁTSZÍNEK?

Az elv az, hogy minden színtípus hordhat minden színt, csak nagyon nem mindegy, hogy a színek hideg vagy meleg, illetve élénk vagy tompa árnyalatát!  Az egyes évszakoknak megvan a maguk színjellege, így az ezeknek megfelelő színek fognak nekik jól állni.

A Tél típusok a hideg-élénk-sötét jelleggel rendelkeznek. A Nyár típusoknak a hideg-világos-tompa a tulajdonsága. A Tavasz típusoknak a meleg-élénk-világos, míg az Őszök a meleg-sötét-tompa színek a legelőnyösebbek.

színek tulajdonságai

A SÖTÉT KABÁTOK

sötét kabátszínek az évszakok számára 2s

A sötét kabátok

A sötét kabátok kategóriába soroltam azokat a színeket, amelyek a "fekete kabát" alternatíváját szolgálják a nem Tél csoportoknál. Ezek olyan sötét alap színek, amelyekhez a típusukba tartozó mindegyik sál szín előnyös.
Természetesen a fekete is itt van, hiszen ez a Teleknek a színe. Fontos, hogy egy színes, élénk hideg színű sálat érdemes felvenni hozzá, hogy ne legyen gyászos az összhatás. Más színtípusok lehetőleg ne viseljenek feketét, bár a Nyár esetleg viselheti egy jó színű sállal, ha semmiképpen nem talál neki való színű kabátot. Viszont a Tavasz és Ősz típusok inkább kerüljék a feketét, mert a meleg színvilágukhoz egyáltalán nem passzol! A Nyár típusoknak az egyik legjobb sötét alapszín a sötétszürke. Ehhez tulajdonképpen bármelyik, színtípusnak előnyös színű sálat fel lehet venni, mert a szürkéhez minden passzol. Az összhatás finom, lágy és hideg lesz. A Tavasz típusoknak az egyetlen nagyon sötét színe a tengerészkék, amely egy élénk sötétkék. Ehhez is sálként bármelyik élénk, meleg, világos tavaszi színt bátran párosíthatjuk. Az Őszöknek a sötétbarna a legjobb, ehhez az őszi erdő lágy, meleg sál színei csodásan fognak állni!
barna kabátszínek az évszakok számára 2s

A barna kabátok

A barna szín nem egyformán jó minden típusnak. A Tél csoportok közül egyedül a Sötét télbe tartozók azok,  akik egyáltalán viselhetnek barnát! Ez a barna nagyon sötét, a többi barnához képest élénkebbnek látszó mackóbarna. A Nyár típusok közül sem jó mindnek a barna. A Hideg nyár inkább ne viseljen barnát! A Lágy nyár és a Sötét lágy nyár bátran viselhet minden hideg árnyalatú, azaz kékes-lilás barna színt, pl. a kakaóbarna étcsokibarna, rózsabarna árnyalatot. A hideg rózsabézs inkább a Világos nyár típusnak előnyös, a Lágy nyarakat önmagában sápasztja. A Tavaszoknak nem a legjobb színe a barna, nincs is sokféle a palettán. Az egyetlen, ami nem húzza le nagyon a színeit, az élénkebb, világos teveszőrszín. Az Őszök viszont minden meleg barna színt viselhetnek. Úgy is mondhatnánk, hogy a meleg barnákat nekik találták ki! Ezek az árnyalatok mindig sárgás-narancsos-vöröses barnák, meleg árnyalatúak.

kék kabátszínek az évszakok számára 2s

A kék kabátok

A kék kabátok nagyon népszerűek, mert eléggé sötétek ahhoz, hogy a téli lucsokban ne tűnjön fel, ha felfreccsen a sár, és színesebbek a fekete és szürke kabátokhoz képest. A Kék színnél is az a kérdés, hogy milyen kék az a kék? A Tél típusoknak élénk, tiszta, hideg kék színek állnak jól. Az ultramarintól a tisztakéken át a királykékig minden jó. A Nyaraknak a legjobbak a tompa, szürkével kevert, lilásabb kékek, például az iskolaköpenykék, vagy a diplomatakék tökéletes választás. A Tavaszoknak az élénk türkizkékek és a meleg kobaltkékek a legjobbak, ezek a színek az üdeségükkel és melegségükkel ragyogóvá teszik őket. Az Ősz típusoknak a zöldesebb árnyalatú, szürkésebb kékek az előnyösek, mint pl. a petrolkék.

A VILÁGOS KABÁTSZÍNEK

fehér kabátszínek az évszakok számára 2s

A fehér kabátszínek

Az egyes évszaktípusok eltérő "fehér" kabátjuk van! Nem jó minden csoportnak a hófehér, csak a Tél színtípusoknak.  A Nyarak fehérje a törtfehér, ami egy kicsit fakóbb árnyalat a hófehérhez képest, de sohasem sárgás árnyalatú! A Tavaszok egyik legjobb színe a vajszín, amely a fehértől egy picit elmozdul a sárgásabb irányba. A szín üde, tiszta, világos. Az Ősz csoportoknak is sárgás kissé a kabátszíne, de ez az árnyalat inkább kissé szürkés-vajas, tompa szín. Jó lehet akár ehelyett a rózsafehér is, ami egy leheletnyivel rózsaszínesebb csak a fehértől, de nem tűnik rózsaszínnek!

sárga kabátszínek az évszakok számára 2s

A sárga kabátok

Nem nagyon szokott az utcán velünk szembe jönni a sárga szín, mert kabátnak nagyon rikító. Mégis, aki alkotó, kreatív típusba tartozik, az bátran kitűnhet a tömeg szürkeségéből. Mindenesetre nagyon vidám, és  energetizáló szín. A Tél csoportoknak az élénk és hideg (zöldes irányba mozduló), citromsárga az előnyös. A Nyárnak viszont a nagyon halvány, világos és pasztellos citromsárga a jó színe. A Tavaszoknak sokféle sárga jó lehet, ha a szín meleg (narancsos irányba mozduló), és élénk, tiszta szín. A napsárgától az aranysárgán át a narancssárgáig minden élénk sárga jó neki. Az őszöknek a tört, szürkésebb meleg sárgák az előnyösek. A lágy sütőtöksárga, a mustársárga, a teveszőrszín mind jó választás.

szürke kabátszínek az évszakok számára 2s

A szürke kabátok

A szürke kabátok nagyon jó semleges színű alap darabokat jelenthetnek a ruhatárban. Azonban ugyanúgy, mint más színeknél, itt sem mindegy, hogy milyen árnyalatot viselünk. A Tél típusoknak a szürkéjéhez egy kis cselre van szükség. Ugyanis a szürke alapvetően egy tompa szín, míg a Teleknek élénk színekre van szükségük! Emiatt a Tél szürke kabátja legyen ezüst! Fényes-fémes felületű, hideg szürke legyen, így ellensúlyozza a tompa színt. A Nyaraknak a szürke alap színe, így minden hideg árnyalatú, azaz kékes-lilás, vagy színtiszta fekete-fehér keverésből létrejövő szürke jól áll. Mindegy, hogy világos, vagy sötét, mind jó választás egy szép nyári színű sállal. A Tavaszoknak a szürke sem a legjobb színe, de egy finom, világos, türkizes szürke még felvehető. Hozzá egy előnyös színű sál kell, hogy a tompa jelleget ellensúlyozza. Az Ősz típusoknak a meleg szürkék a jók, a barnás, zöldes, vagy sárgás jellegű szürkék tartoznak ide. Lehetnek világosabbak, vagy sötétebbek, egy előnyös sállal feldobva minden Ősznek jól fognak állni.

AZ ÉLÉNK SZÍNŰ KABÁTOK

lila kabátszínek az évszakok számára 2s

A lila kabátok

A lila színt nem szokták szeretni általában, pedig nagyon hálás szín! A sápadt arcnak színt ad, és azt mondják, hogy a lila a spiritualitás színe is. Ettől függetlenül egy jól megválasztott lila árnyalat színesíti és feldobja a megjelenésünket anélkül, hogy túlzott harsányságot kölcsönözne az öltözetünknek. A Tél típusoknak leginkább a kékes tónusú, tiszta élénk lilák állnak a legjobban, pl. a hideg püspöklila és a szilvalila. A Nyaraknak ezzel ellentétben a lágy, tompa lila árnyalatú kabátszínek az előnyösek. A Hideg nyaraknak a levendulalila, a Lágy nyaraknak pedig a bodzalila, a  a padlizsánlila, és a lágy orgonalila árnyalatok a legjobbak.
A Tavasz típusnak a lila nem a legjobb színe, de az élénk orgonalila nem rossz választás. Az Őszöknek a vöröses-barnás tompa lilák csodásan állnak, különösen, ha valamilyen sárgás árnyalattal párosítják ezeket.

rózsaszínű kabátszínek az évszakok számára 3s

A rózsaszínű kabátok

Sokan azt gondolják, hogy a rózsaszín ruházat kislányossá, Barbissá, vagy Dr. Szöszissé teszi majd őket, így elkerülik ezt a színt. Ez egyáltalán nincs így, mert egy felnőtt nő láttán nem fogunk a gyerekere asszociálni. Egy megfelelő színű rózsaszín ráadásul a színtípusok legelőnyösebb színe lehet! Üdít, kisimítja a ráncokat, és nagyon nőies. A titok a megfelelő árnyalatokban van. A Tél típusoknak a nagyon tömény, erőteljes, és hideg rózsaszínek a legjobbak, mint a magenta, a pink, az élénk ciklámen. A Nyaraknak ugyanúgy hidegek a színei, de ezek minden esetben visszafogott, lágy, tompa színek. A babarózsaszín, a kékes rózsaszín, a lágy mályvák, a pasztellos orchidea rózsaszínek nagyon előnyösek. A Tavasz típusok rózsaszínei kétféle irányba tartanak: az egyik a korallrózsaszín, rózsapiros lazacos árnyalatú pirosas rózsaszínek, a másik pedig a sárgásabb színezetű, élénk barackrózsaszínek csoportja. Az Ősz típusoknak a tört, lágy rózsaszínek a jók. Tulajdonképpen ugyanaz a színvilága, mint a Tavaszoknak, csak ezeknek az árnyalatoknak a tompa, sötétebb verziói.

zöld kabátszínek az évszakok számára 2s

A zöld kabátok

Nem hiszem, hogy sokan viselnének zöld kabátot. Ez a szín valahogy kívül esik a választáson, pedig vidám, energikus hatású. A Tél típusoknak a tiszta, élénk, kissé kékes irányba mozduló zöldek a legjobbak. A Tél kontrasztos jellegét felerősítik, ragyogóvá teszik. A Nyárnak a kifejezettel kékes árnyalatú zöldek a jók, amennyiben a színek lágy, tompa árnyalatúak. A Tavasz típusoknak  a limetól az almazöldön és a sárgás zöldeken át a tiszta meleg fűzöldig minden meleg, élénk zöld jó választás. Az Őszöknek altípustól függően vagy a szürkészöldek, vagy a kifejezettem mohás, olajzöldes, tört, sötét zöldek a megfelelőek.

piros kabátszínek az évszakok számára 2s

A piros kabátszínek

A Tél típusoknak az élénk tiszta piros és a kékes pirosak a jók, míg a Nyaraknak nincsen pirosa, csak a lágy, tompa meggyes bordók az előnyösek. A Tavasz típusoknak a kissé sárgásabb irányba elmozduló élénk pirosak a legjobbak, míg az Őszök a tompa téglavörös és rozsdavörös árnyalatokban mutatnak a legjobban.

A LEGSZEBB KABÁTSZÍNEK ÉVSZAKONKÉNT

tél típusok kabátszínei s

Kabátszínek a Tél típusokhoz

A Tél színei élénkek, tiszták, erőteljesek, és hideg árnyalatúak. Azaz dominálnak a kékes-lilás tónusok. Jól állnak a Teleknek a fényes anyagok is! Az összhatás ragyogó, kontrasztos.

nyár típusok kabátszínei s

A Nyár típusok színei

A Nyár típusok színei lágyak, tompák, és a Telekhez hasonlóan hidegek. A kabátszínek sohasem élénkek, inkább visszafogottak, hűvösen elegánsak. Nem jó a Nyár típusnak a fekete, sem a hófehér!

tavasz típusok kabátszínei s

A Tavaszok legszebb színei

A Tavasz típusok színei élénkek, világosak és melegek. Azaz a színeik narancsos-sárgás árnyalatúak. Sohasem fáradtak a színeik, soha nincs szürkés, tört tónus bennük. Az összhatás üde, könnyed, játékos.

ősz típusok kabátszínei s

Az Őszök előnyös kabátszínei

Az Őszöknek a színei mindig törtebbek, lágyabbak és sötétebbek, mint a Tavaszok színei. Ezek a színek is melegek, leginkább az őszi erdő színességét idézik. A színek sohasem tolakodóan erősek, inkább kissé tompábbak.

Olvasd el a Hogyan viseljünk feketét stílusosan? című blogbejegyzést is! Ötleteket és tippeket találsz a fekete színnel kapcsolatban.

Szeretnél egy jól használható, és jól kombinálható alap ruhatárat összeállítani magadnak? A Kapszula gardrób, a kombinálható ruhatár című tudásanyag segítségével önállóan is ki tudod alakítani az álom ruhatárat. Kérd az anyagot!

Hideg tél típus vagy? Akkor ez a szuper online színpaletta neked való! Minden színed egy helyen, mindig kéznél, a mobilodon! Kérd a Hideg tél online színkalauzt!