Békében a testünkkel

Nagyon ritkán fordul az elő a tanácsadásim során, hogy valaki a tükör előtt állva csupa szépet és jót mond a testéről, és összességében elégedett magával. Általában nem nagyon vagyunk békében a testünkkel és problémásnak találjuk bizonyos testrészeinket. Miért van ez?

A mai világban a tökéletesség kultusza van, a médiumokban mindig csak tökéletes embereket látunk. A Lookizmus uralkodik, ami szerint annyit érünk, ahogy kinézünk. Ha szebbnek, és fiatalabbnak látszunk, akkor jobb fizetést, jobb értékelést kapunk a külvilágból. Éppen ezért ha a tükör előtt állva úgy látjuk, hogy nem vagyunk tökéletesek, akkor sajnos esetleg hajlamosak vagyunk ennek túlságosan nagy jelentőséget tulajdonítani.

AMIRE FÓKUSZÁLUNK, AZ EGYRE NAGYOBB LESZ!

Nagyon sok energiát beleölünk abba, hogy ráfókuszálunk a vélt, vagy valós testi hibáinkra, és minden erővel próbáljuk megszüntetni, vagy elrejteni azokat. A tükör előtt álldogálunk, és rázzuk a felkarunkat, és elkeseredünk, mert löttyedt. Folyton a hasunkat nézegetjük, és begörnyedve fogdossuk a hatalmasnak vélt hájunkat. A combunkat vaskosnak, és narancsbőrösnek látjuk. A mellünk túl pici, túl nagy, túl lógós. A tükörbe nézve lehet, hogy hatalmasnak, kövérnek, és formátlannak látjuk magunkat. Időnként teljesen kétségbe esünk a tükörképünkkel szembesülve, és azt gondoljuk, hogy csak mi vagyunk ilyen nyomorultak, ennyire rémesek, és ennyire csúnyák, míg másoknak egész biztosan nincsenek ilyen gondjaik, biztosan hibátlanok, és sokkal szebbek, mint mi.

Hát, ez aztán nem valami önbizalom növelő gondolat, igaz?

Ez okozza aztán, hogy sokan vannak, akik akár évtizedeken át is képesek földig érő szoknyát, vagy nadrágot viselni 40 fokban is, csak nehogy valaki meglássa a vastag bokájukat, vagy cupákos térdüket. Nyakig begombolkoznak, hogy a "rettenetesen" pöttyös hátukon ne rémüldözzenek az emberek, vagy hatalmas leplekbe rejtik nagynak vélt pocakjukat. Ráfókuszálnak a "szépséghibájukra", amely aztán egyre nagyobbá duzzad, és végül elborítja az életüket. Kívülről nézve sokszor nem is értjük, hogy mi a problémája a másiknak, amikor mi nem is látjuk csúnyának, vagy elrejteni valónak az adott testrészét. Sajnos a "probléma" a tulajdonosának azonban súlyos lelki gyötrődést okozhat, permanens küzdelemmé változtatva a testével való viszonyt.

Azt hiszem, hogy itt az ideje annak, hogy felszabadítsuk magunkat, és tanuljuk meg, hogy hogyan élhessünk békében a testünkkel!

Hogy hogyan?

A HÁLA, MINT AZ ÖNELFOGADÁS ALAPKÖVE

"Adj hálát azért, amid van!" Nagyon sokszor halljuk ezt, de valahogy elmegy a fülünk mellett, és nem gondolunk bele abba, hogy ez valójában mit is jelent a mi számunkra. A fő probléma az, hogy rossz hozzáállással tekintünk a testünkre. Teljesen természetesnek, és elvártnak érezzük, hogy a testünk működjön, és menjen minden benne magától. Felháborodunk, vagy elkeseredünk, ha a testünk nem hozza azt a formát, amit tökéletesnek, vagy ideálisnak vélünk. Utáljuk, ha meghízunk, ha löttyedtek vagyunk, intenzív gyűlölettel nézzük, ha a magazinokban látott "tökéletes", karcsú modellekhez képest a derekunkon párnácskák jelennek meg, vagy egyátalán nem olyan a testünk, mint a sztároknak.

A gondolat, hogy csak mi vagyunk ilyen nyomorultak teljesen torz, mert ha kicsit is körülnézünk, és elkezdünk nyitott szemmel nézni a világban, akkor azt láthatjuk, hogy mindenki emberből van, és így senki sem tökéletes! Még a modellek sem tökéletesek, hiszen a magazinokban látható képek köszönő viszonyban sincsenek a valósággal.

Nem is beszélve arról, hogy láthatjuk, hogy a világ tele van megannyi valódi nyomorúsággal, amely nem valamiféle szépséghiba, hanem igazi baj, probléma, amely valóban megnehezíti a normális életet.

Minden percben hálát kellene éreznünk a testünk iránt, és meg kellene köszönnünk neki azt, hogy működik! Minden nap örülnünk kellene annak, hogy a vaskos bokánk, a formátlan vádlink, és a narancsbőrös, sonkás combjaink visznek minket előre, mert vannak, akik számára a járás elérhetetlen. Probléma, hogy vaskos, sonkás? Dehogy, hiszen tudunk járni!

Szeressük a párnácskát a derekunkon, mert megvédi a veséinket a megfázástól! Probléma, hogy vastag vagy párnás a derekunk? Dehogy! Ahhoz képest, hogy sok ezer ember nap, mint nap dialízissel tud csak életben maradni, ez igazán elhanyagolható. A melleink formájával van problémánk? Adjunk hálát az Istennek minden nap, hogy nem az Onkológiai intézetbe járunk sugárkezelésre. Szuper szépek a lógós, kicsi vagy nagy melleink, ha egészségesek!

Annyi, de annyi betegség, és baj van a világban! Ha viszonylag egészségesek vagyunk, ez máris egy hatalmas szerencse az életben! Adjunk hálát érte!

Kezdjük el tisztelni a testünket, hiszen a nap 24 órájában, szüntelenül dolgozik értünk. Gondoljunk bele, hogy a tüdőnket nem kell gépekkel mozgatni, hogy levegőt tudjunk venni, és a szívünk is magától dobban 103.680-at egyetlen nap alatt! A vesénk több száz litert átszűr, a beleink átalakítják az ételt energiává, stb, stb.

Ha a testünkre úgy kezdünk tekinteni, mint egy csodálatos, bionikus szerkezetre, amely napról-napra biztosítja a számunkra az élet lehetőségét, akkor nem az lesz a fő problémánk, hogy mekkora a hasunk, vagy combunk, hanem hálát adhatunk mindazért, amink van, és működik!

TEGYÜNK AZÉRT, HOGY JOBBAN NÉZZÜNK KI!

Ha pedig valóban túlsúlyosak vagyunk, vagy löttyedt a testünk, akkor meg kell vizsgálnunk azt, hogy mennyiben vagyunk felelősek ezért az állapotért? Ha például gyógyszerek miatt híztunk meg, amelyeket muszáj szednünk, vagy genetikai okokból, vagy a korunk miatt nem vagyunk feszesek, akkor adjunk hálát azért, hogy élünk, és nem halva fekszünk a temetőben. Ha pedig a saját magunk által választott életmódunk miatt váltunk nemszeretem testűvé, akkor nézzük meg, hogy hogyan tudnánk visszaállítani a megbillent egyensúlyt? A testünk nem tehet semmiről, ő csak kiszolgál minket, ahogy megteremtett minket az Isten. Ha felvállaljuk a felelősséget érte, akkor a békét is meg lehet kötni vele, hiszen nem az ellenségünk, csak úgy reagál, ahogy bánunk vele. Soha ne tegyünk olyant a testünkkel, amely árt neki, hanem tekintsünk rá úgy, mint a lélek templomára, amely biztosítja, hogy a Földön élhessünk, és megnyilvánulhassunk az anyagi világban is.

KÍVÜL-BELÜL VONZÓAN ÉLNI

Ezen kívül nagyon fontos tudatosítanunk magunkban azt is, hogy a külső megjelenés ugyan nagyon fontos manapság, amikor a szépség kultusza az uralkodó irányzat, de a külsőnk csak egy szelete annak az egésznek, amely minket jelent. Ha a lelkünk rendben van, akkor az kihat a külsőnkre is. Ha értékesnek és szerethetőnek érezzük magunkat belülről, akkor igényesebbek leszünk a külsőnkre is. Ugyanakkor ha tudatosítjuk, hogy emberből vagyunk, és így nem lehetünk tökéletesek (meg nem is kell annak lennünk), akkor könnyebben elfogadjuk azt, ha nem tökéletes a testünk. Sajnos az is igaz, hogy nincsen egy csodapirula, amelyet este beveszünk, és reggelre minden jóvá válik az életünkben. Az önmagunkon való munkát nem tudjuk megspórolni, de ha törekszünk arra, hogy jobban megismerjük önmagunkat, akkor apró, olykor jelentéktelennek tűnő lépésenként mégis haladhatunk előre. Ebben segíthetnek az önismereti könyvek és tanfolyamok, és ha olyan elakadásokra bukkanunk, amelyeket nem tudunk egyedül, önerőből megoldani, akkor a különféle terapeuták és coach-ok tudnak hathatós segítséget nyújtani. A külsőnkből is próbáljuk kihozni a legjobbat, így érdemes fodrász, sminkes, stílustanácsadó segítségét kérni, aki megmutatja az irányt, ami mentén elindulhatunk. Figyeljünk oda arra, hogy mit veszünk fel, hogy hogyan nézünk ki. Az igényesség belülről fakadjon, törekedjünk a sikkes, csinos, nőies megjelenésre.

KULCSMONDATOK A BOLDOGABB ÉLETHEZ

Az alábbi mondásokat érdemes nap, mint nap tudatosítani, és felidézni (akár a falra kiragasztani), mert sokat segíthetnek önmagunk jobb elfogadásában.

Az emberek nagy ívben elkerülik a rólam való gondolkodást.
Ki nem tojja le, hogy ki mit gondol rólam? Amit gondol, az az ő problémája.
Nem kell megfelelnem mások elvárásainak.
Önmagammal szemben reális, emberi elvárásokat állítok fel.
Megengedem magamnak, hogy emberből legyek (azaz nem kell tökéletesnek lennem)
Ha nem a szépségemmel keresem a pénzem és nem vagyok modell, színésznő, celeb), akkor nincsen jelentősége, ha nem vagyok tökéletesnek látszó.
Törekszem arra, hogy a külsőm mindig méltó legyen ahhoz, aki én belülről vagyok.
Nem a tökéletesség, hanem a harmónia számít.

Tehát ahelyett, hogy időt, energiát és pénzt nem sajnálva próbáljuk elérni a tökéletes testet, inkább törődjünk azzal, hogy elfogadjuk, és megbecsüljük azt, amink van, és próbáljunk a belső értékeinkhez megfelelő igényes külső megjelenést kialakítani. Így már könnyebben élhetünk békében a testünkkel.