AZ ŐSZ SZÍNTÍPUS SZÍNEI – A LEGSZEBB SZÍNPÁROSÍTÁSOK

Ha ősz színtípus vagy, akkor már ezerszer hallhattad, hogy az őszi erdő színeit viselheted. Ránézve egy őszi színpalettára a színek orgiája tárul elénk. Ez nagyon mutatós, de fennáll a veszélye annak, hogy ha túl sok színt viselsz egyszerre, vagy rossz párosításban, akkor rikító, akár papagájos hatásúvá válhat a megjelenésed. Az alábbiakban néhány szettet választottam ki, amelyeken ötleteket adok ahhoz, hogy hogyan párosítsd a színeket úgy, hogy harmonikus legyen a megjelenésed.

Az Lágy ősz színtípus színpárosításai

A Lágy ősz a legtompább, legfinomabb színekkel rendelkező típus a 3 ősz színtípus közül. A palettájáról teljesen hiányoznak a sárgászöld, mohás árnyalatok, de csodásan mutat a szürkészöld különféle árnyalataiban. A türkizkék és mahagóni barna a padlizsánnal, a petrolkék a meleg püspöklilával harmonikusan párosítható. A vöröshagymaszín az egyik legelőnyösebb színe a Lágy ősz színtípusnak. Akár önmagában is viselhető! A bézsek és drappok a különféle barnákkal finom elegáns összhatást adnak, és a pávazöld is szépen kombinálható a homokszínnel és a meleg barnákkal, valamint a meleg bordóval. Lehet törekedni a homogén színösszeállításra, amely nagyon kifinomult megjelenést ad. Ha nem túl nagy a színkontraszt, akkor lehet játszani az egymástól eltérő színek együtt viselésével is, így érdekesebb az összkép. A farmer mindenkinek jól áll, és szerencsére mindenféle színt lehet hozzá viselni, így az ősz színtípus bármelyik altípusa bátran viselheti!

A Meleg ősz színtípus színpárosításai

Ez a típus kicsit erőteljesebb, és sokkal melegebb színhatású, mint a Lágy ősz. Gyönyörűen állnak rajta a meleg, sárgászöld, vagy mohazöld árnyalatok, mivel általában vöröses a hajszíne.  Az élénkebb sárgák illetve a rozsdavörös is jól mutat rajta, elsősorban sötét petrolkékkel keverve a legjobb az összeállítás. Mivel a meleg ősz színtípus nem viselhet feketét, így a csokibarna és a petrolkék a jó választás helyette nadrágnak, kabátnak, vagy szoknyának.

A Sötét ősz színtípus legjobb színpárosításai

Ez a legsötétebb a 3 ősz színtípus közül, így ennek a csoportnak elsősorban az élénkebb, és sötétebb meleg színek állnak a legjobban! A sötét olajzöld mustársárgával, A terrakotta a sötét mahagónival, a khaki a barnák különféle árnyalataival,  vagy a sötét rozsdavörös barnával kiemelik a sötét, meleg színeit.

Hogyan öltözz az életkorodhoz illően?

Iratkozz fele a hírlevélre, és kérd az ingyenes öltözködési tanácsokat!

Kérem az ajándék anyagot!


A színek helyes keverése

Mi alapján érdemes összeválogatni a színeket egy öltözeten belül?

Megnézem!



Szeretnéd, ha a ruhatáradban csupa jól kombinálható, pompás darab lenne?

Segítek lépésről lépésre, hogy megvalósíthasd az álom ruhatárat! A Kapszula gardrób, a jól kombinálható ruhatár című tudásanyagban minden információt megtalálsz, amire szükséged van ahhoz, hogy a szekrényedben rend, és harmónia legyen!

Kattints ide, ha érdekel az ötlet!

A LEGJOBB RÚZS SZÍNEK

A rúzs már évezredek óta a női szépség arzenál egyik alap darabja. Kiemeli az ajkakat, vonzóvá, és szexissé teszi a mosolyunkat. A rúzs a legnépszerűbb a sminkszerek közül, évente több milliárd darab rúzst adnak el világszerte. Ha szeretnéd feldobni a megjelenésedet, akkor tegyél fel egy kis rúzst az ajkaidra! Azonban nagyon nem mindegy, hogy miből, és mennyit használsz. Ahogy a ruhaszínekben érdemes a saját színpalettádról választani,ugyanúgy a smink esetén is akkor leszel a legvonzóbb, ha a neked legelőnyösebb rúzs színek közül választasz.

A legjobb rúzs színek a Tavasz típusoknak

A ragyogó, de mégis finom tavasznak a barackos, lazacos, korallos árnyalatok a legjobbak. Ne legyen nagyon erős a szín, de lehet csillogó, fényes is. A meleg árnyalatok kiemelik a barackos bőrt, és a vöröses árnyalatú hajat.

A Világos tavasznak a világos barackrózsaszínek a legjobb rúzs színek.

A Meleg tavasznak a lazacszín, a rózsapiros, és a narancsos vörös a legelőnyösebb.

Az Élénk tavasz a pipacs pirosat vagy a tiszta pirosat is bátran viselheti!

Ha valakinek sárgásak a fogai, akkor vigyázni kell a korallos rúzsokkal, mert ezek a rúzs színek még sárgábbnak fogják mutatni a fogakat! Ebben az esetben inkább a lazacosabb, kevésbé erős színeket érdemes választani.

A legjobb rúzs színek a Nyár típusoknak

A lágy, finom kontrasztú Nyaraknak eléggé világos, finom színekre van szükségük. Ne legyenek a rúzs színek erőteljesek, tömények, mert ezek elnyomják a visszafogott színeit. Inkább a gyöngyházfényű, finom árnyalatok emelik ki a szépségüket.

A Világos nyár típus a púderrózsaszíntől a babarózsaszínig bármelyik világos színt választhatja.

A Hideg nyaraknak  a kékes rózsaszínek különféle változatai a legjobbak. Figyeljen arra, hogy ne legyen a rúzs szürkés-lilás, halott színű!

Ha Lágy nyár, akkor a lágy meggyes árnyalatok az előnyösek.

A legjobb rúzs színek az Ősz színtípusoknak

A meleg, bronzos Ősz típusoknak nem szabad kékes-rózsaszínes hideg árnyalatokat, vagy erős színeket használniuk. Csakis a natúr, vagy a barnás, rozsdás tónusok harmonizálnak a színeikkel. A rúzs színe ne legyen erős, hiszen az Ősz nem erős kontrasztú típus, így a nem feltűnő színű rúzs a legjobb választás.

A Lágy ősznek a nude típusú lágy barnák és meleg hús színek a legjobb rúzs árnyalatok.

Meleg ősznek a rozsdásabb, vörösesebb barna árnyalatok a legmegfelelőbbek.

A sötét ősznek a sötétebb, vöröses barnák a legjobbak, vagy  a sötétebb hús színek a legjobbak.


 

HIDEG TÉL ONLINE SZÍNKALAUZ

Minden előnyös színed egy helyen, mindig kéznél, a telefonodon!

KAPSZULA GARDRÓB, A JÓL KOMBINÁLHATÓ RUHATÁR

Hogyan állíts össze egy jól használható praktikus ruhatárat? Kérd az infóanyagot!


 

A legjobb rúzs színek a Tél színtípusok számára

Az erőteljes kontrasztú Teleknek élénkebb színekre van szükségük, hogy a saját erőteljes színeiket kihangsúlyozza a smink. A rúzsnak mindig legyen egy kis színe, még ha világos is!  A színtelen rúzs vagy szájfény sápadttá teszi a Tél kontrasztos megjelenését.

A Hideg télnek a ciklámenes, pinkes árnylatok a legjobbak.

Az Élénk tél a tiszta pirosat vagy a rubin vöröset válassza.

A sötét télnek a sötét pink, vagy a bordó hideg árnyalatai a legmegfelelőbbek.

A rúzsozáskor mindig vedd figyelembe, hogy az ajkaid húsosak, vastagok, és a szád széles, vagy éppen vékony és kicsi-e! Ha dús ajkakkal rendelkezel, akkor a neked megfelelő rúzst töményen is felviheted az ajkaidra, de a rúzs legyen inkább matt, hogy ne nagyítsa tovább az ajkaidat.

Ha azonban vékonyak az ajkaid, akkor a rúzsból mindig csak egy kicsi mennyiség az előnyös. Ilyenkor lehet a rúzs fényes is, de nem nagyon jó, ha vizes hatásúan fénylő. Ez eléggé közönséges megjelenésűvé tehet. Inkább válassz a kissé fényes, vagy gyöngyházfényű rúzs színek közül.

Hogyan öltözz az életkorodhoz illően? 

Kérd az ajándék, ingyenes öltözködési tanácsokat!

Kérem a tanácsokat!


 

kívül-belül vonzó szín és stílustanácsadó logó

KÍVÜL-BELÜL VONZÓ
Soós Katalin szín és stílustanácsadó, stílusszakértő, személyi stylist honlapja
+36-30/9788-571  *  fannykata@t-online.hu

Szín és stílustanácsadás * Szín és stílustanácsadó képzés * Online szín és stílustanácsadó képzés * Kapszula gardrób * Online színkalauz * Gardróbrendezés


Jogi nyilatkozat

A honlap bejegyzései, és anyagai Soós Katalin szín és stílustanácsadó saját szellemi termékei, ezért ezek digitális vagy nyomtatott módon, egészben vagy részben történő másolása, sokszorosítása vagy publikációja tilos a szerző írásbeli  engedélye nélkül!

SZÍNPALETTA – MIRE JÓ? HOGYAN HASZNÁLD?

Bizonyára te is voltál már úgy, hogy ott voltál a boltban, megtetszett valami, és szeretted volna megvenni, de a színét látva elbizonytalanodtál, hogy vajon jól áll-e.  Talán eszedbe is jutott, hogy milyen jó volna, ha lehetne valami iránymutatás a kezedben, egy színpaletta, amely megmutatná te legszebb, legelőnyösebb színeidet! Mostantól lehetőséged van erre! Nem kell többé előnytelen színű ruhákat venned, mert  a  Kívül-Belül Vonzó Színrendszer színpalettája iránytűként fog segíteni ezentúl. A színpaletta segítségével egészen pontosan meg tudod majd állapítani, hogy egy ruha jó színű-e, vagy sem.

Az alábbiakban egy kis segítséget szeretnék adni a paletta helyes használatához, hogy biztosan a legjobb színeket választhassad ki a vásárlásaid során.

A színpaletta részei:

színpaletta magyarázata

A színpaletta használata

Ha valamit szeretnél megvásárolni, akkor vedd elő a színpalettádat, és tedd mellé a kiválasztott darabot. Nézd meg, hogy passzol-e a ruha színe a paletta megfelelő színeihez? Nem kell, hogy teljesen olyan legyen, de illenie kell hozzájuk. Lehet a ruha színe sötétebb, vagy világosabb, és minimális eltérés lehet a tónusában a palettához képest. Azonban ne legyen élénkebb, vagy tompább, és ne legyen hidegebb (lilásabb) sem melegebb (narancsosabb) a paletta színeitől. Ha nem nagyon érted, hogy mitől hideg, vagy meleg egy szín, akkor a Hideg színek és meleg színek című blogbejegyzésemben erről a témáról részletesen olvashatsz.

Az itt látható példa szerint tehát ha te mondjuk a  LÁGY ŐSZ típusba tartozol, akkor palettád színeinek megfelelően, a kiválasztott ruha színének melegnek, és kissé szürkésnek (tompának) kell lennie. Ha ettől eltér, tehát például hidegebb, vagy élénkebb, akkor nem jó, ne vedd meg. Ha olyasmi, mint a palettádon levő színek, akkor jó lesz.

A feketével vigyázz, mert az arcnál csak a Tél típusok, az Élénk Tavasz, és a Sötét ősz viselheti! A Nyarak aljként, vagy kiegészítőként viselhetik. Viszont sem az Őszöknek, sem a Tavaszoknak nem előnyös az arcnál.

Egy másik példán az élénk típusokhoz mutatok segítséget.

Ha például te a HIDEG TÉL típusba tartozol, akkor azokat a ruhákat lesz majd érdemes megvenned, amelyek színei hidegek, és élénkek. Ami ettől eltér, az nem fog neked jól állni.

Ha hideg típusba tartozol, akkor a barnák, drappok és bézsek nem állnak jól, így a palettádon nem is fogsz találni barnát egyáltalán! Így ezeket inkább ne is vedd meg, mert sápasztanának.

Egy Hideg tél esetén neked az élénk, hideg színek fognak jól állni. Tehát ha a színpaletta színei harmonizálnak a kiválasztott ruha színével, akkor ezt bátran megveheted, mert biztos, hogy ragyogó leszel benne.

Emlékeztetőül itt olvashatod az évszakok színtulajdonságait. Ezt keresd a a boltokban, ezek a színek vannak a színpalettádon is!

TAVASZ:  MELEG - VILÁGOS - ÉLÉNK
NYÁR: TOMPA - VILÁGOS - HIDEG
ŐSZ: MELEG - TOMPA - SÖTÉT
TÉL: HIDEG - ÉLÉNK - SÖTÉT

A színpaletta előnyei

  • Mind a 14 évszaktípushoz  rendelhető színpaletta.
  • Ezek a színtípusok legszebb 28 színét tartalmazzák, plusz a fémékszer színét, és a farmer színt.
  • A kártyák lamináltak, nem gyűrődősek, nem zsírozódó tulajdonságúak.
  • A méretük praktikus, 20x9 cm nagyságúak, így a táskádban könnyedén elférnek.
  • Mivel színek csak rezgések, így a színpaletta színei ugyanúgy el fognak változni a bolti lámpafényben, tehát mindig megmutatják a helyes színeket.

Itt meg tudod rendelni a te színtípusod palettáját. A paletta 9x20 cm nagy, laminált, 2000 Ft-ba kerül.

Mivel az oldal jelenleg technikai fejlesztés alatt van, így a kapcsolati formulák most sajnos nem elérhetőek. Ezért a megrendelési szándékod esetén kérlek írj emailt a fannykata(kukac)t-online címre, vagy hívj a 30/9788-571 telefonon!

Szeretettel várom a jelentkezésed!

Ha Hideg tél színtípusba tartozol, akkor egy mobilon használható online színpalettád is lehet, amely az összes színedet tartalmazza a mintákkal, sminkszínekkel, ékszerekkel és kiegészítő színekkel együtt. Mindig kéznél lesz, a mobilodon!

Rendeld meg most!


 

A TÉL TÍPUSOK ÖSSZEHASONLÍTÁSA

tél típusok s
tél típusok álló s

Melyek a hasonlóságok és mi a különbség a Tél típusok színei között?

A Tél típusok hasonlóságai

Mindhárom Tél (A Hideg tél, az Élénk tél, és a Sötét tél ) egyformán HIDEG, ÉLÉNK, és SÖTÉT színekkel rendelkezik. Erősek a kontrasztok a természetes színharmóniájukban. A hajuk általában sötét, natur vagy kékesen csillogó színárnyalatú, sohasem vöröses! A szemszínül vagy sötét, vagy élénk, a szemük fehérje általában erősen elütő, villogó. A háromféle téli csoport legjobb színei nagyon hasonlóak, nagy az átfedés köztük. A színeik a tiszta hideg színek. Csodásan áll nekik a hófehér és a fekete is. Semmilyen barnás-drappos, tört, fáradt szín nem áll jól nekik.

A Tél típusok különbségei

Amiben eltérnek, hogy míg egy Hideg tél többnyire sötétbarna vagy kékes szemszínnel rendelkezik, és a bőre világos, addig egy Élénk télnek biztos, hogy ragyogó kék, vagy zöld szeme van, a Sötét télnek pedig mindene sötét, a bőre, a haja és a szeme is.

A színeiket illetően a Hideg télben csak a leghidegebb, kékes-lilás tónusok vannak jelen, míg egy  Élénk télben a Tavaszból jönnek át színek, mint pl. az élénk türkizkék, a pipacspiros, a napsárga, vagy az élénk lila, tisztazöld. Sötét télben viszont az őszből "kölcsönvett" petrolkék, olajzöld, sötétbarna, aranysárga és paradicsompiros is ott van a palettáján.

A Tél típusok színei

Míg egy Hideg télnek a picit hidegebb tónusú mikulás piros a legjobb, addig az Élénk télnek a tiszta piros, amit zászló pirosnak is szoktunk mondani, a Sötét télnek pedig a picit melegebb árnyalatú paradicsompiros is a a palettáján van. A Hideg télnek az élénk benetton zöld a legjobb, addig az Élénk télnek  a tiszta zöld, a Sötét télnek pedig a smaragdzöld áll a legjobban. A Hideg télnek a lilás ultramarinkék a legelőnyösebb, míg az Élénk télnek a királykék, és a Sötét télnek pedig a petrolkék is a színe.  A Hideg télnek a citromsárga, az Élénk télnek az aranysárgán kívül a zöldes citrom, azaz a lime, míg a Sötét télnek az aranysárga lesz a legelőnyösebb. A Hideg tél lilája egészen kékes tónusú, míg az Élénk télé inkább az orgona lilára hasonlít, addig a Sötét tél lilája a sötét püspöklila.

Ha érdekel az összes hideg szín, amely a hideg típusoknak jól áll, akkor olvasd el a Hideg színek - a Nyár és  a Tél típus színei című bejegyzést!

Olvasd el a Hogyan viseljünk feketét stílusosan? című blogbejegyzést is! Ötleteket és tippeket találsz a fekete színnel kapcsolatban.

Hideg tél típus vagy?

Akkor mostantól neked már lehet egy szuper hasznos segítséged a vásárlásaidhoz!

Készítettem a számodra egy mobilos színkalauzt, amelyben minden előnyös színedet megtalálhatod, és egyetlen kattintással teljes képernyősre kinagyíthatod! Minden színekkel kapcsolatos témakört megtalálsz benne! Több, mint 1000 szín, színkombináció és minta ajánlat, komplett smink ötletek!

További információkat itt találsz: Hideg tél online színkalauz


 

HIDEG TÉL, VAGY MÉGSEM? – A KÖZTES TÍPUSOK

Sokan vannak úgy, hogy a különféle újságokból vagy éppen honlapokon talált információk alapján ránézésből eldöntik magukról, hogy milyen színtípusba tartoznak. Különösen érvényes ez azokra a hölgyekre, akik sötét hajjal, akár sötétebb szemmel, de világos bőrrel rendelkeznek. Egyszerűnek tűnik a dolog, hiszen a Hideg tél pont ilyen, egy igazi Hófehérke. A dolog azonban nem ilyen egyszerű! Ugyanis vannak köztes színtípusok, (amelyekről egy hétköznapi ember, aki nem szakmabeli, még csak nem is hallott) amelyek ugyan ránézésre Hideg tél típusúnak tűnnek, ámde mégsem azok!

Hideg tél, vagy valami más?

Talán éppen te is egy ilyen csoportba tartozol! Valahogy sosem szeretted a fekete színt, a tömény, élénk színektől irtózol? Egy Hófehérkének illene szeretnie ezeket. Lehet, hogy nem értetted eddig, hogy miért nem állnak jól a Tél színei, amikor a világos bőrödhöz, vagy éppen fekete hajadhoz minden ezzel foglalkozó irodalom szerint a tiszta, élénk alapszínek a legjobbak. Hogy valóban Hideg tél vagy-e, vagy mégsem, ezt  csakis kendőzéssel, egy színanalízissel lehet eldönteni.

Hideg tél, vagy Élénk hideg nyár?

Az egyik "titkos", köztes csoport az Élénk hideg nyár. Majdnem Tél, de mégsem. Félúton van a finom, pasztell, Nyári Hófehérke, és a klasszikus, ragyogó Téli Hófehérke között. A Hideg nyár színei sápasztják, mert túl törtek hozzá, több élénkséget kíván az arca. Az erőteljes Hideg tél színei viszont elnyomják, bekeményítik a vonásait, túl ridegek hozzá. Így a Hideg nyár színeitől egy valamivel élénkebb, hideg színvilág fog a legjobban állni neki, amely még nem éri el a Téli színek erősségét. Az az érdekes, hogy akár feketét is viselhetne, ha az nem fényes anyagból van, bár jobban áll neki a szürke, vagy sötétkék.

Ezek a színek túl erősek Zsuzskának, bekeményítik a vonásait, elütnek a finomabb színeitől.

Ezek a színek szépen illenek a saját színharmóniájához, világosítják az arcát, és lágyítják a vonásait.

Hideg tél vagy Sötét lágy nyár?

A másik köztes csoport ránézésre szintén könnyen összekeverhető egy Hideg téllel, de akár egy Sötét téllel is! A haja általában sötét, sokszor kakaóbarna, de előfordul fekete hajú változatban is. A bőre vagy világos, vagy sötétebb, és a szeme is sokszor egészen sötét. Azonban a színanalízis során rögtön láthatóvá válik, hogy a Tél színei nagyon elütnek az ő kicsit lágyabb összhatásától (a fekete haj ellenére is!) A Sötét lágy nyárnak az élénk Téli színek helyett a Lágy nyár élénkebb, sötétebb színei állnak a legjobban, amelyektől életre kel a hajszíne, és az arca üde, világos, és élettel teli árnyalatúvá válik. A fekete egyáltalán nem jó neki, és minden élénk, tiszta alapszín keménnyé teszi az arcát.

A Hideg tél színei túl hidegek és túl erősek Erzsikének, karakteresebbé teszik az arcát, bekeményítik a vonásait.

A Sötét lágy nyár színei lágyítják a vonásait, kivilágosítják az arcát, és élettelivé varázsolják a színeit.

Ha szeretnéd megtudni, hogy te milyen színtípusba tartozol, és milyen színek állnak a legjobban, akkor kérj egy Színtanácsadást!

Olvasd el A hideg színek- A Nyár és a Tél típus színei című bejegyzést, ahol megnézheted az összes hideg színt!

 

MELEG SZÍNEK – A TAVASZ ÉS ŐSZ TÍPUS SZÍNEI

Te is voltál már úgy, hogy egy ruhaszín láttán nem tudtad eldönteni, hogy vajon neked való szín-e? Hideg, vagy meleg színű? Néha egészen elbizonytalanodik az ember... Ha éppen tudod, hogy milyen színtípusba tartozol, még akkor sem biztos, hogy egy-egy kéket, vagy barnát kapásból be tudsz kategorizálni. Sokszor nem is tudjuk, hogy milyenek a meleg színek, vagy egyáltalán, hogy mitől hideg vagy meleg egy kék, vagy egy piros?!

Milyenek is a meleg színek?

Hát melegek! Persze, meleg érzetet keltenek. De ez azért nem ilyen egyértelmű egy-egy türkizkék, vagy vízzöld láttán. Hát még a barnák! Ha szeretnél a kályhától indulni, és egy kis színelméleti ismétlésre vágysz, akkor   A hideg színek és meleg színek című bejegyzésben erről részletesen olvashatsz.

Sajnos sokszor az üzletekben a lámpafénynél nem is nagyon lehet látni, hogy egy szín meleg szín, vagy inkább hideg tónusú? Ha van lehetőséged rá, akkor vidd oda az ablakhoz a kiválasztott ruhát, és próbáld meg kitalálni, hogy a sárgás-vöröses tónusból van-e benne több (tehát meleg), vagy inkább kékes-lilás árnyalatú (azaz hideg színű)? Az alábbi kis táblázatban ennek eldöntésére adok egy kis segítséget.

A meleg színek a Tavasz és Ősz színtípusok színei!

Mindenki imádja a meleg színeket, mert kellemes rájuk nézni, olyan simogatóak, bársonyosak. Azonban nem állnak jól mindenkinek! Egy Tél, vagy Nyár típus néha rettentően be tud sárgulni egy-egy meleg színárnyalat hatására, így ezek a típusok jobb, ha elkerülik a meleg színek viselését! A Tavaszok és az Őszök viszont életre kelnek a meleg színek hatására, a világosabb, üdébb árnyalatok a Tavaszoknak, míg a dúsabb, sötétebb árnyalatok az Őszöknek állnak ragyogóan.

Meleg színek - a sárgák

A meleg sárgák mindig kicsit narancsos árnyalatúak, soha nem citromos vagy lime színűek! A Tavasznak élénk, és világos sárgái vannak, pl. vajsárga, krém sárga, az Ősznek kicsit tompább, és sötétebb sárgák, pl. sütőtök sárga, narancs vörös.


Meleg színek - a pirosak

A meleg pirosak mindig kicsit narancsos árnyalatúak, sárgás árnyalatú pirosak, sohasem bordós, vagy lilás pirosak! A Tavasz pirosai  a pipacspiros, korallpiros, paradicsom piros, rózsapiros, világos, élénk pirosak. Az Ősz pirosai a terrakotta, rozsdavörös, sötétebb, lágyabb árnyalatok.

 



Meleg színek - a rózsaszínek

A meleg rózsaszínek sárgás árnyalatú rózsaszínek, sohasem pinkes, lilás rózsaszínek! A Tavasz rózsaszínjei a barackszín, lazacszín, rózsapiros. Az Ősz rózsaszínjei lágyak, sötétebbek, vöröshagymaszín, lágy korall, de egy törtebb lazac is jól áll.

 


A meleg lilák

A meleg lilák kissé vöröses tónusú árnyalatok, sohasem kékeslilák! A Tavasznak mindössze egyetlen lilája van, az orgonalila. Az Ősz lilái sötétek, vöröses árnyalatúak, mint pl a padlizsán lila, meleg püspöklila.

 


Meleg színek - a kékek

A meleg kékek mindig zöldes árnyalatú kékek, sohasem lilás tónusúak! A Tavaszi kékek világosak, élénkek, a türkizkék és smaragdtürkiz különféle árnyalatai tartoznak ide. Az ősz kékjei lágyak, sötétek, pl. lágy türkiz, petrolkék, páva kék.

(Meg kell említeni, hogy a kékek hidegsége vagy melegsége máig vita tárgyát képezi, mert az egyik nézet szerint a vöröses kékek a meleg kékek, míg a másik nézet szerint ezek éppenhogy hideg kékek. A színtanácsadásban egyértelműen a vöröses-lilás kékek számítanak a hideg árnyalatokank, míg a sárgás azaz türkizes kékeket melegnek tartjuk.)

 


Meleg színek - a zöldek

A meleg zöldek mindig sárgás, vagy barnás zárnyalatúak, sohasem kékes zöldek! A Tavasz zöldjei a világos, élénk sárgászöldek, a libazöld, világos fűzöld, almazöld. Az ősz színei az őszi erdőre hasonlítanak, a lágy sötét mohazöldek, spenótzöld, khaki.

 


A meleg barnák

A meleg barnák mindig narancsos, sárgás, vagy vöröses árnyalatok, sohasem kékes-lilás barnák pl. kakaóbarna! A Tavasznak kevés barnája van, ezek nagyon világosak, pl. a világos teveszőrszín, bézsek, drappok, ekrü. Az Ősznek a barnákból van a legtöbb színe. Csoki barna, mahagóni, különféle drapp és bézs árnyalatok jellemzik.

 

A meleg szürkék

A Tavasznak nagyon kevés szürkéje van, ezek világosak, és mindig valamilyen meleg színnel kevert szürkék, sohasem tisztaszürkék, vagy lilás-kékes szürkék!  Az Ősz szürkéi is kevert szürkék, de lehetnek sötétebbek is. Vagy sárgával, zölddel, vagy barnával kevertek. Sohasem tiszta szürkék. A Tavasznak és Ősznek a palettáján nincsen a fekete! (Kivéve a Sötét őszt és az Élénk tavaszt)


 

HAJSZÍNEK A TAVASZ TÍPUSHOZ

Ha a természetes hajszíned szőke, vagy vöröses szőke, akkor valószínűleg a Tavasz típusba tartozol. Ha szeretnéd átfesteni, de nem tudod, hogy melyek a legjobb hajszínek a tavasz típushoz, akkor az alábbi leírás segít a döntésben.

A Tavasz típus megjelenése

A Tavasz üde megjelenésű, többnyire világos jellegű. A bőrszíne alapján már messziről meg lehet ismerni, ugyanis gyönyörű, barackos arcszíne van. Általában jellemző a hajára az aranyló, vagy "sárgarépás" jelleg, de például a Világos tavaszok között van olyan is, aki seszínű, hamvas szőke hajszínnel rendelkezik. Ezért akár össze is lehet téveszteni a Világos nyárral, vagy akár a Hideg nyárral is!  A Világos tavaszok szeme mindig nagyon világos, vízszínű. Ha vörös a haja, akkor ez a szín világos és élénk, inkább sárgarépás, ellentétben az Őszök sötét, rőtes-mókusos hajszínével. Néha az is előfordul, hogy a természet alul színezi a tavasz haját, és vöröses szőke helyett csak sárgásbarna a hajszíne.  Az élénk tavaszokat elsősorban az élénk színű szemükről lehet felismerni, ami lehet smaragdzöld, vagy élénk türkizkék, esetleg ragyogó aranybarna. A hajuk viszont a többi Tavasztól eltérően inkább sötét, gesztenyés, akár vöröses fekete is lehet.

A legjobb hajszínek a Tavasz típushoz

Általában nem érdemes átfesteni a Tavasz haját, mert önmagában is gyönyörű, aranyló. Van néhány eset azonban, amikor kifejezetten javasolható a rásegítés a természetes színekre.

Ha a hajszín fakó, seszínű, hamvas szőke, akkor a hajat egészen világos aranyszőkére érdemes befesteni, ami a Világos tavaszoknak mindig jól áll. Lehet nekik enyhe vörös ragyogást is belevinni, egy  mézszőke hajszínnel. Nagyon jó a vöröses hajba bevitt aranyszőke melír, vagy balayage is. Ezzel a vékony szálú hajat dúsabbnak lehet  mutatni.

Azok a Meleg tavaszok, akiknek nem ragyogó vöröses a hajuk, hanem piszkos sárga, enyhén vöröses barna, vagy fakó dohány szőke, bátran befesthetik ragyogó vörösre, vagy szőkés vörösre. Erre a színre szokták mondani, hogy sárgarépa.

Figyelni kell azonban arra, hogy a vörös hajszín soha ne legyen sötét, tompa tónusú, mert akkor ez elviszi a Tavaszt az Ősz színei felé, ami nagyon öregíti.

Az Élénk tavasz típusnál előfordul, hogy egyáltalán nem felismerhető a "tavaszság", mert a haja unalmas barna, vagy az őszre jellemző gesztenyés barna, vagy nem is sötét, csak közepes barna. A szeme azonban elárulja az élénk típusát. Ilyenkor érdemes a hajszínét az intenzív irányba eltolni, és  vagy aranyszőkére, vagy ragyogó gesztenyés barnára, vagy akár a nagyon pirosas velence vörös hajszínre befesteni. Mindegyik szuper jól áll neki.

Előnytelen hajszínek a tavasz típushoz

Azok lesznek az előnytelen hajszínek a Tavasz típushoz, amelyek a Tavasz színjellegével ellentétesek. Tehát a hamvas szőke vagy a platinaszőke túl hideg, beszürkíti a Tavasz arcbőrét. Az "egeres", seszínű hamvas barna jellegtelenné teszi, míg a meleg, de nem élénk hajszín unalmassá és öreggé teszi az arcát. A túl sötét vörös szín is nagyon öregíti, lenyomja az üde színvilágát. A fekete, vagy kékesfekete pedig teljesen elüt a saját színeitől, bekeményíti a  vonásit.

A Tavasz típus és az őszülés

A Tavaszok sajnos csúnyán őszülnek. Ez azt jelenti, hogy míg a Telek és a Nyár típusba tartozók gyönyörű hófehérré válnak amikor a hajuk ősz lesz, addig a Tavaszok vöröses tónusa kifakul, a hajuk piszkos sárgává válik, és soha nem lesz ezüstös a hajuk. Ezért az előnyös ősz hajszínek a tavasz típushoz mindig festés hatására alakulnak ki. Mivel az életkorral a színeink finomodnak, és a színek fakóbbá válnak, ezért a nagyon világos szőke és a vörös helyett érdemes egy lágyabb, finomabb, szőkés barnás hajszínt választani, némi vöröses árnyalattal.

HIDEG SZÍNEK ÉS MELEG SZÍNEK

Minden színekkel foglalkozó könyv, vagy újságcikk, ha a színtípus besorolásról beszél, akkor a hideg színek és meleg színek megkülönböztetéséről ír. Talán te is azok közé tartozol, akik színekkel utoljára az iskolában foglalkoztak, és maximum annyit vagy képes megkülönböztetni, hogy egy szín sötét, vagy világos? A hétköznapi életben még a "Milyenre festessük a hálószoba falát?" kérdés merülhet fel, és hát persze, a ruhavásárláskor is sarkalatos kérdés, hogy milyen színű ruhát vegyél? A legtöbben csupán a divatszíneket vásárolják, azt meg könnyű felismerni, mert csak azt lehet kapni...

Azonban ha szeretnél olyan színeket viselni, amelyek biztosan a legjobban állnak, akkor nem árt, ha képes vagy legalább nagy vonalakban felismerni az egyes színek közötti különbséget. Az alábbi összeállításban  egy picit jobban megismerheted a színeket.

AZ ALAPSZÍNEK

A színekről, mint fizikai jelenségről annyit érdemes tudni,  hogy a  napfény fehérnek látszó fényét ha egy prizmán (gúla formájú) üvegen átengedjük, akkor az szétbontja a fényt a szivárvány  színeire. Tulajdonképpen a világ ezekből a színekből áll. A színek egyébként elektromágneses rezgéshullámok, amelyek a fejünkben képződnek látható formává.

szivárvány

Ha ezt a szivárványt " összetekerjük" akkor megkapjuk a színkört, amelyen könnyedén nyomon követhető a színek rendszere. A színek 3 ALAPSZÍNBŐL tevődnek össze, a tiszta kékből, a tiszta pirosból, és a tiszta sárgából. Minden további szín ezekből keverhető ki. Ha ezek közül kettőt összekeverünk, akkor a MÁSODLAGOS alapszíneket kapjuk.

színkör
alapszínek
másodlagos alapszínek

A színeket, ha többen vannak, akkor különféle elnevezésekkel csoportosítják, attól függően, hogy a színkörben egymáshoz képest hogyan helyezkednek el.

Ha egy szín különféle világosságú árnyalatairól van szó, akkor ezeket MONOKRÓM (egyszínű) színeknek nevezzük.

Ha a színek a színkörön egymás mellett  vannak, akkor ezek az ANALÓG színek.

A színkörön szemben elhelyezkedő színek a KOMPLEMENTER színek, amelyek ha fénysugarak, és egymásra vetítjük őket, akkor fehér fény keletkezik. Az öltözködésben ezeket a színeket párosítva nagyon élénk, kontrasztos, már-már szemkápráztató hatást érhetünk el.

monokróm színek
analóg színek
Komplementer színek
monokróm analóg és komplementer színek

A SZÍNEK KEVERÉSE

Ha elkezdjük a színeket keverni egymással (ami egyébként egy nagyon jó móka, és érdemes kipróbálni), akkor azt tapasztalhatjuk, hogy két szín keverékéből nem meglepő módon egy harmadik féle jön ki. Így ha az alábbi táblázatot áttanulmányozod, akkor felelevenítheted az iskolai rajzórákon tanultakat.

A SZÍNEK KEVERÉSE

Ha elkezdjük a színeket keverni egymással (ami egyébként egy nagyon jó móka, és érdemes kipróbálni), akkor azt tapasztalhatjuk, hogy két szín keverékéből nem meglepő módon egy harmadik féle jön ki. Így ha az alábbi táblázatot áttanulmányozod, akkor felelevenítheted az iskolai rajzórákon tanultakat.

alap színek keverése
színek keverése feketével fehérrel szürkével
alap színek keverése
színek keverése feketével fehérrel szürkével


Tulajdonképpen az összes színárnyalat (ami a tudósok szerint 20 millió féle lehet)  az alapszínekből jön ki.

További árnyalatok hozhatók létre a fehér és fekete hozzáadásával. Ha egy színhez fehéret adsz, akkor világosabb lesz, ha pedig feketét, akkor sötétebb. Ha pedig szürkét adsz hozzá, akkor elveszti az élénkségét, és törtebb, tompább árnyalat lesz az eredmény.

HIDEG SZÍNEK ÉS MELEG SZÍNEK

A színeknek különböző tulajdonságaik vannak, amelyek közül az úgynevezett színezet mutatja meg, hogy egy szín hideg-e vagy meleg.  A  hideg színek és meleg színek elnevezés onnan ered, hogyha ránézünk egy színes dologra, az hideg, vagy meleg hőérzetet kelt-e bennünk? Hideg érzetet kelt a kék, így ez HIDEG alapszín. Meleg hőérzetet kelt bennünk a sárga és a piros, így ezek MELEG alapszínek. A fekete és a fehér nem kelt semmilyen hőérzetet, ezért ezeket SEMLEGES színeknek nevezzük.

Ennek megfelelően, ha a színkört megfigyeled, akkor azt láthatod, hogy a kékes-lilás-zöldes színek adják a hideg színcsoportot, a sárgás-narancsos-pirosas színek pedig a meleg színcsoportot.

hideg színek meleg színek tájak 2
hideg színek
meleg színek
hideg és meleg színek szettek

Ha pedig egy színt keversz kékkel, vagy sárgával (/ pirossal), akkor minél több kéket adsz hozzá, annál hidegebb színárnyalatot kapsz, ha pedig a sárgából vagy pirosból adagolsz hozzá többet, akkor annál melegebb lesz, minél nagyobb a meleg színek aránya a  színárnyalatban.

Hideg színek és meleg színek zöldek

Akkor most hogy is van ez? Hideg zöld meg meleg zöld? Azt mondtuk, hogy a zöld egy hideg szín, akkor miért beszélünk mégis meleg zöldről?

Ezt talán úgy lehet a legkönnyebben megjegyezni, hogyha az időjárásra és az évszakokra gondolsz. A tél egy hideg évszak. Vannak téli napok, amikor +1-2 fok van, és locsi-pocsi, ilyenkor enyhe télről beszélünk, ezek melegebb napok. Amikor -20 fok van, és a verebek potyognak a fáról, akkor farkasordító hidegről beszélünk, ezek hidegebb napok. Tél van, hideg évszak, de az egyik nap melegebb, a másik hidegebb. Nyáron ugyanígy, egy meleg évszakban vannak hűvösebb napok, és kánikulai napok. Meleg évszak hidegebb és melegebb napjai.

Tehát a színek hidegségét-melegségét is így kell érteni, hogy a hideg csoporton belül vannak melegebb, azaz sárgásabb színárnyalatok, és hidegebb, azaz kékesebb színárnyalatok. Ugyanígy a meleg csoporton belül is az egyes színárnyalatok lehetnek kékesebb tónusúak, így hidegebbek, és sárgásabbak, azaz melegebb színek.

Ha például van egy barnád, (ami a három alapszín keveréséből jött össze), és azt elkezded keverni pirossal, vagy sárgával, akkor minél több lesz benne ezekből, annál melegebb barnához jutsz el. Ha a barnát kékkel kevered, akkor egyre hidegebb barnát kapsz, amely egyszer csak a lilába megy majd át, minél több benne a kék.

További színkeverések eredményeként  egy színnek különféle színjellegzetességei, tulajdonságai lesznek. Egy színnek mindig 3 féle tulajdonsága van, amely meghatározza. Lehet HIDEG, vagy MELEG,  ÉLÉNK, vagy TOMPA, és VILÁGOS, vagy SÖTÉT.

A színek tulajdonságai
színek keverése a barnával

Tehát elmondható, hogy minden színnek van hideg, és meleg árnyalata, kivéve a narancssárgát, amely két meleg színből áll össze. A színtípusok legszebb színei azok, amelyek megegyeznek a típus saját színharmóniájával.

színek tulajdonságai tábla
hideg színek meleg színek színtábla

HAJSZÍNEK AZ ŐSZ TÍPUSHOZ

Milyen hajszín áll a legjobban, ha az Ősz színtípusba tartozol? Olyan, amely a saját természetes színeiddel harmonizál! Összeválogattam hogy melyek a legelőnyösebb hajszínek az ősz típus számára. Mire figyelj, hogyan válassz?

Az ősz típusú nő színharmóniája sötét, lágy, és meleg. Ez nem jelenti azt feltétlenül, hogy sötét a haja, vagy a szeme, hiszen egy Lágy ősz lehet egészen szőkés hajszínű is. Inkább csak arról van szó, hogy a másik meleg csoporthoz képest (Tavasz) sötétebbek a színei. Míg a Tavasz világos és üde megjelenésű, addig az Ősz típus képviselői inkább az őszi erdő színvilágát viselik magukon. Sokszor szeplősek, és a szeplőik aranybarnák.

A hajszínük nagyon sokféle variációban fordul elő, ezért a választható festék hajszínek az ősz típushoz is sokfélék lehetnek. Attól függően, hogy a három őszi színtípus közül melyikbe tartozol, illetve, hogy a szemszíned mennyire világos, vagy sötét, aszerint választhatsz világosabb, lágyabb hajszínt, vagy vörösesebbet, vagy egészen sötétet.

A legjobb hajszínek az ősz típushoz

A Lágy őszök bőrszíne általában sápadt, sárgás, vagy olivás. A szemük világos, zöldesbarna, zöld, vagy kék, de akár szürke is lehet! Eredeti hajszínük nem feltétlenül meleg árnyalatú! Lehet akár egeres, hamvas barna vagy szőke is. Többnyire azonban inkább mogyoróbarna, világosbarna, esetleg vörösesbarna is, így nekik a lágyabb, finomabb színek ajánlhatóak. Tehát a mogyoróbarna, a dohányszőke világosabb és közepes árnyalatai a legjobbak. Csodásan áll neki a dohányszőke alapba húzott aranyszőke + rézszőke melír, vagy balayage is.

A Meleg ősz színtípus képviselői gyakran hófehér bőrűek, és nagyon szeplősek, de vannak, akik inkább sárgásabb, vagy olivás arcszínnel rendelkeznek. Minden esetben jellemző a hajszínükre a mókusos-rőtes árnyalat, még akkor is, ha esetleg nem kifejezetten vörösek. A hajukat bármilyen vörösre festhetik, kivéve a kékes-lilás vörös árnyalatokat.

A Sötét ősz típusba tartozóknak a szeme általában sötétbarna, vagy fekete. A bőrszínük nem feltétlenül sötét, lehet egészen világos is, de sohasem rózsás, rózsaszínes. Mivel a szemük sötét, ezért a sötétebb barna hajszínek állnak a legjobban nekik.

Az előnytelen hajszínek az ősz típushoz

Amelyeket érdemes elkerülni, az esősorban a fekete, amely teljes ellentétben áll az Ősz meleg  színharmóniájával. Ezen kívül az aranyszőke, és a túl világos vörösek sem annyira előnyösek. Nem jó a feketeribizli, vagy kékszilva típusú kékes hajszín sem, ez is üti a meleg színvilágot.

Ha arra vagy kiváncsi, hogy egyik, vagy másik hajszínnel hogy festenél, akkor ezzel a programmal kipróbálhatod!

http://www.taaz.com/


Ha tetszett, osszad meg a barátaiddal!

SZÍNTANÁCSADÁS – FEDEZD FEL A LEGSZEBB SZÍNEIDET!

Ha szeretnéd megtudni, hogy milyen színtípusba tartozol, és milyen színek állnak a legjobban, akkor egy színtanácsadás során felfedezheted a legszebb színeidet, és megtudsz mindent a színtípusodról is.

Hogyan zajlik egy színtanácsadás?

A színanalízist a 12 évszaktípusos színrendszer szerint végezzük el. 100 féle színes kendőt egy meghatározott sorrendben az arcod elé teszünk, és megállapítom, hogy melyik színtől van élettel teli, üde arcszíned, melyiktől látszol fiatalnak és bájosnak.

Ezek lesznek a legszebb színeid. Amelyik színtől szürkének, zöldnek, sárgának, vagy éppen sápadtnak tűnsz, vagy amelyik öregít, vagy kövérít, azok a rossz, előnytelen színek. Ezeket nem érdemes viselned, mert nem előnyösek.

Mivel mindegyik színes kendő valamelyik színtípushoz tartozik, a legelőnyösebb színek így megmutatják, hogy melyik színtípusba tartozol.

A tanácsadás képeit Komáromi Anna készítette

Minden színtípusnak megvan a maga színpalettája, amit megkapsz a színtanácsadás végén. Ezzel tudsz majd vásárolni menni. A vásárlásnál majd hozzá tudod hasonlítani a kiválasztott ruhát, és így látod, hogy ez a szín a te színed-e? Nem kell, hogy pont olyan színű legyen, de harmonizáljon a színpalettával.

A színtanácsadás következő lépése a hajszín és frizura megállapítása. A lehetséges hajszínt a színtípusod meghatározza, mert minden típusnak van egy hajszín választéka, hogy milyen az előnyös szín. Hogy a listából melyik legyen a te legjobb hajszíned, azt a hajszín paletta segítségével választjuk ki.

Az arcformádhoz legelőnyösebb frizurát pedig egy frizura füzetből kiválasztjuk, figyelembe véve a hajminőségedet is.

A színtanácsadás során még azt is megállapítjuk, hogy melyek a legelőnyösebb szemüvegkeretek , és milyen színű smink áll neked jól. Megmutatom azt is, hogy hogyan sminkelj könnyedén, és egyszerűen.  Ha szükséged van rá, a gyakorlatban is megmutatom a sminkelés lépéseit.

A végén mindent beírunk egy füzetbe, hogy el ne felejtsd, és bármikor puskázhass, ha szükséged van rá.

A színtanácsadás kb. kb. 4 óra hosszú, és 30.000 Ft-ba kerül.

Ha nem csak Színtanácsadást szeretnél, hanem teljeskörű stílustanácsadást, akkor a  Szín és stílustanácsadás csomagok oldalon találsz több információt, és kiválaszthatod a neked tetsző csomagot.

Ha van valamilyen kérdésed, vagy szeretnél megrendelni egy színtanácsadás csomagot, akkor írj nekem!

Mivel az oldal jelenleg technikai fejlesztés alatt van, így a kapcsolati formulák most sajnos nem elérhetőek. Ezért a megrendelési szándékod esetén kérlek írj emailt a fannykata(kukac)t-online címre, vagy hívj a 30/9788-571 telefonon!


 

Tudj meg minden titkot, ami egy fantasztikusan jó melltartó kiválasztásához tudnod kell!
Rendeld meg a tudásanyagot, számolj le a kényelmetlen melltartókkal!!

Legyen minden színed kéznél, a mobilodon! Szerezd meg a Hideg tél online színkalauz-t!

kapszula gardrób kicsis

Alakíts ki egy álom ruhatárat, amelyben minden darabot tudsz kombinálni a többivel! Rendeld meg a Kapszula gardrób, a kombinálható ruhatár című tudásanyagot!