AZ ŐSZ SZÍNTÍPUS SZÍNEI – A LEGSZEBB SZÍNPÁROSÍTÁSOK

Ha ősz színtípus vagy, akkor már ezerszer hallhattad, hogy az őszi erdő színeit viselheted. Ránézve egy őszi színpalettára a színek orgiája tárul elénk. Ez nagyon mutatós, de fennáll a veszélye annak, hogy ha túl sok színt viselsz egyszerre, vagy rossz párosításban, akkor rikító, akár papagájos hatásúvá válhat a megjelenésed. Az alábbiakban néhány szettet választottam ki, amelyeken ötleteket adok ahhoz, hogy hogyan párosítsd a színeket úgy, hogy harmonikus legyen a megjelenésed.

Az Lágy ősz színtípus színpárosításai

A Lágy ősz a legtompább, legfinomabb színekkel rendelkező típus a 3 ősz színtípus közül. A palettájáról teljesen hiányoznak a sárgászöld, mohás árnyalatok, de csodásan mutat a szürkészöld különféle árnyalataiban. A türkizkék és mahagóni barna a padlizsánnal, a petrolkék a meleg püspöklilával harmonikusan párosítható. A vöröshagymaszín az egyik legelőnyösebb színe a Lágy ősz színtípusnak. Akár önmagában is viselhető! A bézsek és drappok a különféle barnákkal finom elegáns összhatást adnak, és a pávazöld is szépen kombinálható a homokszínnel és a meleg barnákkal, valamint a meleg bordóval. Lehet törekedni a homogén színösszeállításra, amely nagyon kifinomult megjelenést ad. Ha nem túl nagy a színkontraszt, akkor lehet játszani az egymástól eltérő színek együtt viselésével is, így érdekesebb az összkép. A farmer mindenkinek jól áll, és szerencsére mindenféle színt lehet hozzá viselni, így az ősz színtípus bármelyik altípusa bátran viselheti!

A Meleg ősz színtípus színpárosításai

Ez a típus kicsit erőteljesebb, és sokkal melegebb színhatású, mint a Lágy ősz. Gyönyörűen állnak rajta a meleg, sárgászöld, vagy mohazöld árnyalatok, mivel általában vöröses a hajszíne.  Az élénkebb sárgák illetve a rozsdavörös is jól mutat rajta, elsősorban sötét petrolkékkel keverve a legjobb az összeállítás. Mivel a meleg ősz színtípus nem viselhet feketét, így a csokibarna és a petrolkék a jó választás helyette nadrágnak, kabátnak, vagy szoknyának.

A Sötét ősz színtípus legjobb színpárosításai

Ez a legsötétebb a 3 ősz színtípus közül, így ennek a csoportnak elsősorban az élénkebb, és sötétebb meleg színek állnak a legjobban! A sötét olajzöld mustársárgával, A terrakotta a sötét mahagónival, a khaki a barnák különféle árnyalataival,  vagy a sötét rozsdavörös barnával kiemelik a sötét, meleg színeit.


Ha tetszett a cikk, osszad meg a barátaiddal is!


Hogyan öltözz az életkorodhoz illően?

Iratkozz fele a hírlevélre, és kérd az ingyenes öltözködési tanácsokat!

Kérem az ajándék anyagot!


A színek helyes keverése

Mi alapján érdemes összeválogatni a színeket egy öltözeten belül?

Megnézem!


A NUDE SZÍN

Nagy divat a nude szín. A nude szó szerint meztelent, csupaszat jelent, de a testszínűre is nude szót használjuk a divat világában. Elsősorban a cipőknél, és a rúzsoknál szoktuk emlegetni. Egy testszínű cipő kötelező darabnak számít a kapszula gardróbban, és egy nude színű rúzs is a természetes smink nélkülözhetetlen alap darabja. Mindenki szereti, mindenki viseli, de sajnos nagyon sok a félreértés a nude szín körül.

A nude szín a rúzsoknál

Bizonyos sminkes cégek a nude színt semleges színnek mondják, és emiatt minden színtípusnak ajánlják a nude színű rúzsokat. Sőt, rámondják mindenre, hogy semleges nude színű, ami barnás árnyalatú. Néha az egészen sötét barnákat is kinevezik nude-nak, aminek persze semmi köze az igazi testszínhez. Rúzsok esetén egyébként inkább hús színnek kellene nevezni a nude-ot. Tehát ha majdnem olyan színű, mint a száj természetes színe.

Persze értjük mi, hogy mit értenek semlegesen: Az olyan színt, ami nem hangsúlyos, és bármilyen másik színt fel lehet tenni melléje anélkül, hogy ütné azt. Sajnos azonban olyan szín nincsen, amelyik vagy hideg, vagy meleg ne lenne (Kivéve a feketét és a fehéret), így a nude esetén is vagy hideg egy színárnyalat, vagy meleg, de semmiképpen sem semleges a színelméleti kategória szerint. Ezért nagyon fontos odafigyelni arra, hogy az a nude rúzs, amit viselni szeretnénk,  hideg, vagy meleg árnyalatú-e?

Általánosan elmondható, hogy a kissé rózsaszínes árnyalatok a hideg árnyalatok, így a hideg típusoknak a megfelelőek, a barnás  színek pedig a meleg színtartományába esnek, így ezeket a meleg típusok viselhetik bátran.

Ez egy hideg nude szín
Ez meleg nude szín
Ez is meleg nude szín

A nude szín a cipőknél

Ugyanígy a cipőknél is meg kell különböztetni hideg, és meleg árnyalatokat. A világos rózsabézses, nem sárgás natur árnyalatokat, azaz a hideg testszínű cipőket érdemes viselni a hideg színtípusba tartozóknak. A sárgás-bézses, drappos nude szín pedig a meleg típusok számára a megfelelő választás. Így biztos, hogy a megfelelő színharmónia nem szenved csorbát, a cipő is illeni fog a ruházat többi színéhez.

Ez egy hideg nude szín
Ez is egy hideg nude szín
Ez egy meleg nude szín
nude szín variációi

Ha tetszett a cikk, osszad meg a barátaiddal is!


Hogyan öltözz az életkorodhoz illően? 

Iratkozz fel a hírlevelemre, és ajándékba megkapod az életkorodhoz illő öltözködési tippeket!

Kérem a tanácsokat!


A képek forrása: Google és oriflame.hu

AMAL CLOONEY A STÍLUSIKON

George Clooney, az örök agglegény végül csak beadta a derekát, és feleségül vett egy gyönyörű, gazdag és okos nőt. Amal Clooney emberjogi ügyvéd, saját vagyonnal, saját karrierrel, és tökéletes stílusérzékkel. Ahogy nézegettem a Pinteresten a róla készült képeket, feltűnt, hogy milyen gondosan megtervezett mindig a megjelenése. Szinte csak egy-két helyen lehet belekötni a szettjeibe, túlnyomó többségében kifogástalan az összeállítás rajta.  Amal a Sötét tél típusba tartozik, ezért a legjobban a sötét hideg színek állnak neki jól. A stílustérképén az üzleti, a dáma, a díva, az alkotó, és a vagány laza stílus szerepel.

Amal Clooney az üzletasszony

Amikor hivatalos megjelenései vannak, akkor a legszigorúbb követelményeknek is megfelelő, klasszikus üzleti kosztümöket visel. Vagy csak tubusruhát, vagy kosztümkabát-szoknya variációt, de mindegyikre jellemző a magas minőség, a szép kidolgozottság, és a választékos elegancia. Minden szetthez a színben és stílusban hozzáillő cipőt és táskát viseli. Vagy enyhén karcsúsított, vagy a test vonalát alig követő szabásokat választ, térdig érő szoknyahosszal. Sokszor a Jacky Kennedy stílusára is jellemző doboz fazonú kabátkákat választja.

A képek forrása: Pinterest

Amal Clooney a dáma

Nagyon sok kompléja van. Ruha-kabát, ruha- blézer összeállításai színben legtöbbször megegyeznek egymással, visszafogott eleganciájuk, választékos minőségük megadja az igazi dáma hatást. Sohasem szoros, vagy cuppanós ruhákat visel, inkább lágyan követik a test vonalait.

Amal Clooney a díva

Amikor sztárfeleségként jelenik meg valahol, akkor a ragyogás, az elegancia, és a kifinomult játékosság jellemző rá. A hosszú estélyi ruhái leheletkönnyű anyagból, testhezálló fazonokban készülnek, vagy éppen pompakedvelően dús, díszítettek, hatalmas szoknyájúak. A színválasztása a jeges világos színektől a Sötét télnek való mélyebb tónusokig terjed. Érdekes módon nem sokszor visel feketét, pedig neki ez pompásan áll. Soha sem közönséges, nem mutat magából túl sok csupasz bőrfelületet, inkább csak sejteti a test vonalait. Szereti a dámás stíluselemeket, a nagy kalapokat, az állatmintát, és a szőrmét.

Amal Clooney a vagány laza

Amikor a férjével valamilyen szabadidős programra megy, akkor a sportos stílust viseli. Farmer, tornacipő, blézer, és sportos táska, de mindig színben tartva, és mindig tökéletesen összeillő darabokat visel. Soha nem keveri a sportos stílust más stílusokkal, ezáltal kifinomult a megjelenése még egy sportosabb összeállításban is. Néha felveszi a trendi szakadt farmert is, de csakis sportos felsővel és kiegészítőkkel.

Amal Clooney az alkotó

A szabadidős ruhái az alkotó stílust mutatják, hiszen nagyon különleges, néha meghökkentő szabásvonalakat láthatunk a legtöbbjén. Furcsa szabású nadrágok, szokatlan részletek, néha bátor színválasztás jellemzi, de ízlésesen, jól összeválogatva. Nagyon szereti a mini ruhákat is, amelyek néha csak fél combig érnek, vagy shortot visel hosszú felsőkkel.  Nem nagyon szerencsés a combjait mutogatni 40 évesen, de híresség lévén többet enged meg magának, mintha egy hétköznapi nő lenne.

Amal és a csíkok

Mivel ő egy nagyon magas, karcsú nő, így jól áll neki a csíkos minta. Viseli is, mindenféle formában. Hol vékony sűrű csíkokat, néha egészes széles csíkokat, sokszor az egész ruha csíkos. Fantáziadús, érdekes csíkosakat visel, sosem unalmasan egyszerűt.

A kiegészítők

A cipők és táskák mindig a többi ruhadarabhoz illenek stílusban és színben, sokszor valamelyik ruhadarab színét visszhangozva. Rengeteg napszemüvege is van, ezeket is úgy választja meg, hogy passzoljanak stílusban az éppen viselt ruhához. A sminkje sokszor erőteljes, ám mégis ízléses. Legtöbbször erős rúzst visel, visszafogott szemsminkkel, ami nagyon szépen kiemeli egzotikus szépségét.


Ha tetszett a cikk, osszad meg a barátaiddal is!


 

Hogyan öltözz az életkorodhoz illően? 

Iratkozz fel a hírlevelemre, és ajándékba megkapod az életkorodhoz illő öltözködési tippeket!

Kérem a tanácsokat!


Divat a Politikában

Hogyan öltöznek a politikus nők, és az államfők feleségei?



A RUHA ÜZENETE – A STÍLUSOD AZ ÉRTÉKMÉRŐD

Gondolkoztál már azon, hogy vajon milyennek látnak  mások, és mit gondolnak rólad? Vajon mitől függ, hogy hogyan bánnak veled, és hogyan viszonyulnak hozzád?
A külsőd az, ami az első benyomást adja rólad. Az, hogy milyen ruha van rajtad, hogy milyen a frizurád, hogy milyen a kisugárzásod!

Az első benyomás

Ha egy ismeretlennel találkozol, akkor a megítélésedben az első benyomás számít! Hiszen nem ismer, nem tudja, hogy milyen ember vagy, így csak a külsőd az, ami alapján  eldöntheti, hogy te ki vagy! Jusson mindig eszedbe  reggel, amikor elindulsz otthonról, hogy a stílusod, a ruházatod egy üzenetet közvetít a világnak arról, hogy ki vagy és mi vagy! A ruha "elmondja", másoknak azt, hogy mit gondolsz magadról, mennyire értékeled magadat. Habár nem a ruha teszi az embert, de az öltözködési stílusoddal mégis valakivé, valamilyenné válsz.

A ruha üzenete

Vannak különféle lelki alkatok (őstípusok), vagy bizonyos foglalkozások képviselői, akik eléggé egyformán szoktak öltözködni. Biztos neked is azonnal beugrik, hogy hogy néz ki egy multinál dolgozó irodista, egy művészeti főiskolás, egy plázacica, egy kitartott milliomosfeleség, vagy egy rocker csaj.

Persze ezek csak példák, de az emberek fejében sablonok vannak, és ezek alapján ítélik meg a világot. Ahogy kinézel, az meghatározza azt, hogy kinek tartanak az emberek. Így ha valaki egy meghatározott módon néz ki, akkor az emberek a sablonjaik alapján rögtön bekategorizálják valahová az adott megjelenésű személyt, és úgy fognak vele bánni, mintha az lenne, mint akinek látszik. Emlékszel az eladók reakciójára a Micsoda nő című filmben, amikor Julia Roberts-en  először kurvás ruha volt, és így próbált vásárolni egy elegáns üzletben, és kidobták? Majd később hogyan fogadták, amikor visszament a boltba, mint kifinomult elegáns nő? Ez a hétköznapi életben is így van! Ha igénytelenül nézel ki, akkor nem fogják feltételezni rólad az értékességet, az értelmet, kedvességet, vagy jóságot, és lekezelően fognak bánni veled. Mindig gondolj arra, hogy kinek látszol az adott öltözetben? Mi a ruha üzenete?

A helyes én-üzenet

Nagyon fontos, hogy ruházatod külvilág felé küldött üzenete én-azonos legyen, azaz annak mutasson, aki valójában, tényleg vagy! Minden öltözködési stílusnak más és más az üzenete, más, és más reakciót várhatsz az emberektől, attól függően, hogy minek látszol.

Persze senkinek semmi köze ahhoz, ahogyan öltözöl, és nem is kell törődni az emberek véleményével! Úgy öltözöl, ahogy tetszik! Kivéve azokat a speciális eseteket, amikor pl. egy munkahelyen előírt dresszkód van, vagy nagyon fontos, hogy hogyan nézel ki pl. egy állásinterjún. Ilyenkor jobban jársz, ha a megjelenésed előírásszerű!

Ne csodálkozz, ha lekezelően fognak veled bánni egy igénytelenebb megjelenés esetén, pl. rondább húst adnak a hentesnél, vagy gorombábbak az eladók egy boltban, hiszen nem néznek ki belőled egy igényes nőt az öltözködésed miatt. Ne várj más reakciót az emberektől, mint amit a megjelenésed kivált belőlük.

A ruha "művészi koncepciója"

Amikor reggel kiválasztod az öltözékedet, vagy vásárolni mégy, fontos mindig szemügyre venni a kiválasztott darabot ilyen szemszögből is! Tedd fel magadnak ezeket a kérdéseket:

  • Vajon ez a ruha híven tükrözi-e a személyiségemet, azt, hogy ki vagyok?
  • Megfelelő üzenetet küld a koromról és a társadalomban betöltött szerepemről?
  • MÉLTÓ ez a ruha énhozzám?
  • Megmutatja-e az egyéniségemet, vagy csak elrejt a világ szeme elől?
  • Mit üzen arról, hogy hogyan állok önmagammal, szeretem-e a testem?
  • Aki rám néz majd, hova fog besorolni engem? Egyezik ez azzal, aki én vagyok?
  • Milyen bánásmódot várhatok az emberektől a megjelenésem láttán?

A MAI NŐK STÍLUSA

A nők ma Magyarországon többnyire unalmasan, vagy közönségesen öltözködnek, és az azonos korosztályba tartozók általában ugyanúgy néznek ki. Ha megvizsgáljuk az öltözködéskultúrát, akkor azt látjuk, hogy tulajdonképpen stílusos öltözködésről nem is igen beszélhetünk. Bizonyos irányzatok léteznek ugyan, de nagy többségében a megjelenést leginkább slamposan sportosnak lehetne nevezni. Erre jellemző, hogy ócska minőségű anyagokból készített, vacakul megvarrt, nem nőies, slampos ruhadarabok szedett-vetett  összessége adja a ruházatot. Ez tulajdonképpen nem is stílus, hanem csak egy ruha, ami rajtunk van. Ez ugyanolyan, mint amikor megmosod a hajad, az csak egy hajzat a fejeden. Amikor elmégy a fodrászhoz, az levágja, fazont ad neki, és beszárítja, na az a frizura!

Sajnos, ha körülnézünk, akkor azt látjuk, hogy eltűnt a szoknya, mindenki nadrágot, és sportcipőt hord MINDENHOVÁ!!  Már alkalomra sem vesznek fel sokan alkalmi ruhát, hanem a szokásos farmer-póló összeállítást viselik egy színházi vagy operaházi előadásra is. A helyzet lesújtó, elveszett a nőiesség, a SIKKESSÉG.

Mi az a sikk?

Amikor a megjelenésed NŐIES, CSINOS, ÉS MINŐSÉGI! Ilyennek kellene lenni egy igazi NŐ-nek!

Persze erről a slamposságról nem nagyon tehetünk, mert a boltokban csak ilyent kapni, és hiába vannak a divatmagazinok, ezek nem adnak segítséget a stílusos öltözködéshez.  Mivel valószínűleg nem is tudod, hogy milyen lenne az igazi stílusod, és lehet, hogy nem is tudod, hogy van más stílus is a sportoson kívül! Tehát  ahelyett, hogy vonzóan, és stílusosan öltöznél, valószínűleg lepusztult hatású, végtelenül unalmas szerelésekben jársz-kelsz a világban.

Reggel elkészíted a reggelit, az uzsonnát összerakod, aztán a gyerekeket és a férjedet elindítod, majd tényleg már csak annyi időd marad, hogy felkapd a legelső kéznél levő dolgot, ami a szekrényedben van. Mivel valószínűleg csak ösztönösen összevásárolt ruhatárad van, amelyből hiányzik a tervezettség és a tudatosság, így a megjelenésed lehet, hogy nem fog rád nézve pozitív üzenetet  hordozni.

A megoldás a tudatosság!

A változást az hozhatja el, ha fejlődsz, megismered önmagad, elkezdesz tudatosan megvalósítani egy jól összerakott alapruhatárat, amelyben csupa olyan ruha van, amely csinos, számodra előnyös, minőségi, és nőies. (Azaz sikkes.) Amelyek kifejezik a lelki alkatodat, és MÉLTÓAK AHHOZ, AKI TE BELÜL VAGY! Így reggel semmivel sem kerül több időbe sikkesen, és nőiesen elindulni a munkába, és a megjelenésed üzenete is megfelelő lesz, nem is beszélve az önbizalmadról és a kisugárzásodról!


Ha szeretnél egy jól felépített, minőségi ruhatárat, ha szeretnéd megismerni a benned rejlő lehetőségeket, és szeretnél sikkesen öltözni, akkor kérj egy Stílustanácsadást!


Ha tetszett a cikk, akkor osszad meg a barátaiddal!


 

SZOKNYA TÉLEN?

Itt a hideg,  azt mondják, jön a hófúvás. Mindazok, akik nem autóval járnak, hanem tömegközlekednek, bizony előfordulhat, hogy sok időt töltenek a szabadban, dideregve várva a megváltó buszt vagy villamost. Mi melegít a legjobban? Milyen ruházat a legjobb ilyen időben, hogy a lehető legkevésbé fázzunk? A szoknya!

A szoknya minden évszakban a legjobb választás! Télen, amikor süvölt a jeges szél, jól átfagyhatunk, ha nadrágot viselünk, mert a nadrág szárai között mindig átfúj a szél. És valljuk be, nem segít még a farmer alatt viselt macskanadrág sem! Ezzel szemben viszont a szoknya, ha megfelelő fajtájú, és a hozzá való kiegészítőkkel viseljük, biztos védelmet nyújt bármilyen hideg ellen.

A jó alapozás elengedhetetlen!

Fontos, hogy alulról jól öltözzünk fel: viseljünk legalább 60 DEN-es harisnyát, vagy vastag pamutharisnyát. Erre vegyünk fel egy hosszú szárú tundrabugyit (más néven torpedót). Nem ciki a tundrabugyi, hiszen senki sem látja, hogy rajtunk van, viszont klasszisokkal melegebben tartja a fenekünket, combunkat.

Milyen a meleg, téli szoknya?

Hosszabb fajta, mindenképpen térdet takaró hosszúságú, vastag anyagból van, és van benne selyembélés! (Sajnos manapság kifelejtik a bélést, pedig anélkül nem meleg egy szoknya.) Egyrészt a bélés és külső anyag között hőszigetelő réteg alakul ki, ami már egy védelmi vonal, másrészt a hőszigetelő hatás a felszálló meleg levegőn alapszik. A szoknya alatt megreked a test melege, és több fokkal melegebb lehet alatta, mint a külső hőmérséklet. Plusz még a szél sem tud a combok között átfújni, így a combok sem hűlnek át annyira, mint egy nadrágban.

A szükséges plusz kiegészítők

Ezen kívül még húzzunk meleg zoknit, és hosszú szárú, bundabéléses, vastagabb talpú csizmát. Ha a csizma vékony talpú, akkor érdemes hőszigetelő betétet tenni bele. Végül a pulcsi tetejére vegyünk fel egy legalább combközépig érő, meleg télikabátot, vagy több rétegben pulcsikat a kabát alá, ha kevéssé meleg a kabátunk.

Így már biztosan sokkal kevésbé érezzük meg a buszmegállóban álldogálást, és nem fázunk át a hidegben.

Hogyan öltözz az életkorodhoz illően?

Iratkozz fel a hírlevélre, és AJÁNDÉKBA megkapod az öltözködési tippeket.

Kérem az ingyenes anyagot!



Ha tetszett, akkor osszad meg a barátaiddal, és lájkold a Facebookon is!

DIVAT A HÉTKÖZNAPOKBAN

A divat egyidős az emberiséggel. Kezdetben azonban csak a kiváltságos réteg privilégiuma volt követni a divatot, hiszen az alsóbb rétegeknek elő volt írva, hogy mit viselhetnek egyáltalán. A kapitalizmusban a társadalmi különbségek eltűntek, így ma már mindenki azt hordhat, amit akar. A divatcégek  legújabb kreációit azonban ma is a sztárok és a vezető réteg képviselői kapják meg először, ők mutatják be, és csak utána kerül ki az üzletekbe, elérhetővé válva a nagyközönség számára is. Amit egy híresség visel, az lesz a divat.

A divat, mint a vágy titokzatos tárgya

A hétköznapi ember élete egyszerű, mondhatni unalmas. Jelentős, és látványos sikereket ritkán ér el. Szüksége van azonban ideálokra, példaképekre, akiket csodálhat, vagy irigyelhet. Akiknek az életét a médiumokon keresztül figyelheti, és így egy kicsit az élete részévé teheti ezeket a sztárokat. (Például amikor Diana meghalt, mindenki úgy siratta, mintha a személyes ismerőse, vagy a saját rokona lett volna.) Éppen ezért, az, amit egy sztár visel, mindig az érdeklődés középpontjában áll. Mivel sikeres, ezért az, ahogy kinéz, amit visel, az képviseli a szépséget, a sikerességet, a csillogást, és főleg a boldogságot.  Mi pedig arra vágyunk, hogy a hétköznapi életünkben is legyen valami, ami felemel a csillogáshoz, ami többé tesz, vagy akár csak többnek mutat, mint amit sikerült elérnünk valójában. A médiumok azt sugalmazzák, és a divatvilág üzenete is az, hogyha részesei akarunk lenni az ideálunk sikerének (sőt mi magunk is sikeresek és boldogok akarunk lenni), akkor csak követnünk kell  a kedvenceink öltözködési stílusát, vagy éppen sminkelési szokásait. Azt reméljük, hogy ha majd hasonlítunk hozzájuk a külsőségekben, akkor egy kicsit már mi magunk is olyanná válunk, mint ők. Így a sztárok stílusa vágyaink tárgyává, és végül követendő példává válik.

divat

A kép forrása: Daily Mail

A lookizmus

A külső megjelenés ma mindennél fontosabb lett, a lookizmus meghatározza az életminőségünket is. Ha előnyös a megjelenésünk, akkor jobb állást és több fizetést várhatunk. Már a szocializációnk legkorábbi pillanataiban is megtaláljuk ennek az alapjait, például Hamupipőke történetében. Hamupipőke csak  akkor kaphatja meg a királyfit, ha szép a ruhája, kicsi a lába, és a külső megjelenésével eleget tesz az elvárásoknak. A gonosz mostoha és a gonosz testvérek mindig csúfak, a hősnő mindig szép, és jó. Mire felnövünk, a jósághoz, és az értékesség fogalmához a szépség elválaszthatatlanul összekapcsolódik a fejünkben. Egy szép embert, vagy egy divatos megjelenésűt okosabbnak, értékesebbnek, és kedvesebbnek gondolunk. Ráadásul a jó megjelenés hatalmat és erőt is szimbolizál, így a nyilvánosság előtt szereplők a megjelenésükkel erősíteni, vagy gyengíteni képesek a róluk alkotott képet. Egy választékosan kifinomult megjelenésű first lady az elnök státusszimbólumaként is értelmezhető, reprezentálva és hirdetve az elnök erejét, sikerességét, és megbízhatóságát. Ez a szavazóknak is biztonságérzetet ad, mert azt hiszik, hogy egy jó megjelenésű elnöki pár hozzáértő, és gondoskodó, és így jó kezekben vannak. (Pl sokat úgy vélekednek, hogy Nixon és Kennedy versenyében végül azért győzött  J.F.Kennedy, mert megnyerőbb külső tulajdonságokkal rendelkezett) Érdemes megfigyelni, hogy amint egy hétköznapi emberből hirtelen kiemelten fontos közszereplő lesz (pl. Kate Middleton), az öltözködési stílusa is azonnal megváltozik, és az addigi egyszerű öltözködést lecserélve kialakítja a hatalmat, sikerességet, és erőt szimbolizáló kifinomult megjelenést. A külseje, öltözete üzenetet hordoz, és ezt mi dekódoljuk a belénk táplált sztereotípiák alapján.

 A  divat a hétköznapi ember életében

Ugyanakkor a hétköznapi életünkben is ez a dekódolási rendszer működik, ami során a külső megjelenésük alapján soroljuk be az embereket egy-egy társadalmi rétegbe, vagy csoportba. Ahogyan öltözünk, az információkkal szolgál arról is, hogy mit gondolunk magunkról, hova valónak érezzük magunkat. Sokszor azonban a külső szemlélő számára ez teljesen téves következtetésekhez vezet, mert sokan nem én-azonosan öltözködnek, és valamilyen vélt, vagy valós okból felvesznek  valamilyen szerepet, vagy stílust, vagy egyszerűen csak szolgai módon követik a divatot. Ráadásul a divatot követő megjelenés a sztárokhoz való hasonuláson kívül még egyfajta magabiztosságot is ad, a divatosak csoportjához való tartozás megerősítő érzését. Ez elfedi a magányosságot, ürességet, és izoláltságot, amely a jelen kor alap életérzése. Azonkívül nem is kell foglalkoznunk azzal, hogy kik is vagyunk valójában, a divat kész megoldásokat kínál, sablonokat ad a megjelenésünk kialakításához. Ugyanakkor a sikeresség, és boldogság illúziójába is ringat bennünket.

 Az ismeretek hiánya minőségromláshoz vezet

Persze elérkezik egy életkor, amikor ez már nem elégíthet ki, és elkezdjük keresni a saját stílusunkat. Sajnos ma már elveszett nagyanyáink tudása az öltözködés alapismereteiről, akik még maguk  varrták a ruháikat, és tisztában voltak a szabások és fazonok rejtelmeivel. Mivel az iskolai képzésből már hiányzik a háztartási alapismeretek tantárgy, ahol megtanítottak a kulturált öltözködésre, ezért csak a divat magazinok és médiumok formálják az ízlésünket az öltözködésben. Ezekből azonban nem sokat tudhatunk meg az előnyös és hozzánk való megjelenésről, így aztán kinek-kinek saját ízlése, és vele született érzéke határozza meg, hogy mennyire sikerül minőségi és előnyös megjelenést kialakítania. Ráadásul egy emberöltőnyi időszakon keresztül azt sulykolták a társadalomba, hogy nem kell szépen felöltözni az alkalmakra, így nem is csodálkozunk, ha egy opera előadás nézőterén szakadt farmert és kinyúlt pulóvert viselőkkel találkozhatunk. Eltűnt az erkölcs és etika oktatás is, így különösen a fiataloknak már fogalmuk nincs a közönséges, vagy sikkes megjelenés közti különbségről. Ezért találkozhatunk akár még egy operabálon, vagy Oscar átadón is a ruhából kieső mellekkel, bugyivonalig felszabott szoknyákkal, vagy éppen teljesen átlátszó ruhákkal.És ezért silányul el a divat is, pl. a kívülről rávarrt, elütő színű cipzárakkal és elvágott, rojtos szélű felaljazásokkal.

 A közszereplők felelőssége

A közszereplőknek tudatában kellene lenniük, hogy nagy a felelősségük a közízlés a divat befolyásolásában. Példaként, és példaképül kellene szolgálniuk a megjelenés minőségi irányba való elmozdításában. Mivel a hétköznapi emberek figyelik minden lépésüket, ezért legalább amikor megjelennek a nagy nyilvánosság előtt, akkor illene minőségi, és ízléses öltözködési stílust képviselniük. Ezzel lehetne talán befolyásolni a hétköznapi emberek stílusát is. Nem a slampos, ócska irányba kellene elmozdulniuk, vagy éppen az extrém, harsány, vagy közönséges és különcséget mutató öltözködési stílust követniük (amelynek van egy „Én sztár vagyok, és megengedhetem magamnak, hogy fittyet hányjak minden szabályra ” üzenete is), hanem a kifinomult, minőségi, és klasszikus értékeket őrző stílust kellene megmutatniuk. Az egyénnek pedig ki kellene alakítania magában egy igényességet, egy ön-azonos stílust, amely csak rá jellemző, és előnyös a számára. Ehhez viszont az oktatást alapjaiban kellene megváltoztatni, már kisgyermek korban elkezdeni tanítani az öltözködés tudományát. Ha másképpen nem megy, hát felnőtt korban megszerezni az információkat a szakértőktől, akik segítenek a minőségi megjelenést kialakítani.


Ha tetszett a bejegyzés, osszad meg a barátaiddal!

DIVAT A POLITIKÁBAN

Mostanában a nagy nemzetközi csúcstalálkozókon mindig külön magazintéma, hogy melyik politikus felesége milyen ruhában volt, hányszor öltözött át. Készítettem egy kis válogatást arról, hogy hogyan van jelen a divat a politikában, vajon követik-e a politikus asszonyok a divatot?

Divat a politikában - A női államfők

Angela Merkel - Német kancellár

Mint az európai unió legerősebb államának a vezetője, bizonyos mértékig rákényszerül, hogy férfias szabású ruhákban jelenjen meg a nyilvánosság előtt, minimalizálva a nőiességet, és erősítve az erős, kompetens vezető képét, azaz a férfias jelleget. Ezért aztán többnyire ugyanazt a három, vagy négy gombos, magasan zárt, férfias szabású, kicsit hosszított fazonú blézert viseli nadrággal. Igaz, hogy legalább 100 darab van neki belőle, mind más és másféle színben. Eléggé unalmas, és jellegtelen a megjelenése, bár minden blézeréhez van külön táskája, amelyek inkább mutatnak valami változatosságot. A frizurája kb 30 éve ugyanolyan, férfiasan rövidre nyírt. Sminket nem visel. Úgy tűnik, hogy számára a divatozás a politikában betöltött szerepéhez nem illik, teljesen távol áll tőle a trendek követése.

A képek forrása: Google

Theresa May - Angol miniszterelnök

Egyértelműen alkotó stílusú. Minden ruhája és blézere különleges, vagy szokatlan szabásvonalú. Inkább szoknyás alkat, ritkán visel nadrágot. Kedveli a ceruzaruha-blézer összeállítást, és sokszor öves megoldásúak a ruhadarabjai. Vonzódik a színes, mintás anyagok iránt is. Azonban hiába érdekesek, vagy szokatlan vonalvezetésűek a ruhái, sajnos ritkán előnyösek a fazonok. Inkább tömzsinek, vagy furcsának mutatják, valahogy nincsen harmónia a megjelenésében. Ami egy alkotó stílusú hölgyet utánozhatatlanul vonzóvá tesz, hogy a különlegesség jól áll neki, a szokatlan szabások természetesnek hatnak rajta, ez hiányzik Theresa Mayből. Nála mindez erőltetetten furcsának, és sokszor idétlennek hat.

Divat a politikában - Az elnök feleségek

Melania Trump - USA first lady

Korábban modell volt, így karcsú, nőies alkatán szinte minden jól áll. Mióta first lady lett, megfigyelhető a stílusában egy radikális változás. Míg addig a szupernőies, szexis, sokat sejtető és sokszor mélyen nyitott ruhákat kedvelte, most áttért a konzervatív, magasan zárt, minimális bőrfelületet mutató, inkább minimalista ruhákra. Ugyanakkor tűsarkú cipőt visel mindenhez, és a divat legfrissebb irányzatait is finomat beépíti az öltözködésébe. Szereti az öves megoldásokat . A frizurája is trendi, laza, nőies, de mindig rendezett. Többnyire előnyösen öltözik, a testalkatát finoman sejtető, testre szabott ruhákat visel. Választékos öltözködésével kifejezi a minőséget, a megbízhatóságot, az erőt, és a hozzáértést, ezzel jól támogatva a férje karrierjét. Igazi divatikonná válhat, mint Jackie Kennedy a hatvanas évek elején.

Brigitte Macron - A francia köztársasági elnök felesége

Mintha mi sem történt volna, ugyanúgy öltözik, mint a férje elnökké választása előtt. Sportos, vagány, laza, mintha csak 30 éves lenne. Nem törődve 64 évével felveszi a miniszoknyát is. Leginkább sportosan öltözik, a különféle blézerek és farmerok adják a ruhatára nagy részét. Amikor hivatalos rendezvényeken kell megjelennie, akkor a kétsoros kabátkák vagy a zipzáras ruhák a kedvencei. Sokszor visel sálat, de ékszert nem. Franciaként ez a lazaság talán megbocsájtható elnökfeleségként is, bár néha sokkal alatta van az elvárható megjelenésnek. A frizurája kicsit rendezetlen, laza, és nem eldönthető, hogy ősz, vagy szőke-e a hajszíne.

Jól szemlélteti ez a kép a két first lady közötti különbséget. Míg Melania abszolút konzervatív, és kifogástalan megjelenésű a kétsoros kosztümben, a kontyba tűzött frizurával, addig Brigitte szinte egy hétköznapi csitrinek látszik mellette a 17 év korkülönbség ellenére a cipzáras bőr miniruhájában, vagy az ejtett derekú miniruhában, lobogó hajával. Csupán az arca és a keze árulja el, hogy nem fiatal, és így visszássá, és már-már kínossá válik a megjelenése, mert nem a korához és poziciójához öltözik.

Divat a politikában - Az uralkodó feleségek

Kate Middleton - Az angol királyi hercegné

Katalin hercegnő mióta Villiam elvette feleségül, szépen fokozatosan beleérett a leendő királyné szerepébe. Míg kezdetben még próbálkozott a fiatalosabb, lazább megjelenéssel, és rövidebb szoknyákkal is, de vélhetőleg a királynő utasítására mostanra ezek eltűntek, és királynői lett a stílusa. Mindig kifogástalan a megjelenése, és leginkább nőies ruhákat visel, de a szoknyahossza szinte mindig a térd körül marad. Kedveli a lefelé bővülő szabást, de néha egyenes tubus fazont is visel. Ugyanúgy mint Diana, ő is stílusikonná vált, hiszen milliók figyelik, és utánozzák a stílusát.


Ha tetszett a cikk, osszad meg a barátaiddal!

A NEGYVENES NŐ RUHATÁRA

Hogyan öltözz, ha negyvenes nő vagy? Sokaknak ez fejtörést okoz, mert nem könnyű megtalálni az egyensúlyt a szexis, dögös, divatos és csajos öltözködés egy vonzó, stílusos és előnyös, de mindenképpen felnőttes (de nem nyanyás!!) öltözködés között. Vannak, akik nem is akarják elhagyni a fiatalságukat képviselő ruhadarabokat, de sokan vannak, akik nem tudják, hogy akkor mit is kellene felvenniük a megszokott darabok helyett?

Az alábbi összeállításban mutatok néhány példát arra, hogy mi az alapvető különbség egy harmincas nő, és egy negyvenes nő ruhatára között?

A negyvenes nő ruhatára

A minőség, a jóízlés, és a csinosság jellemzi a  jól megválasztott gardróbot. Ez a SIKK, ami már majdnem kihalt fogalom, de mindig erre gondolj, amikor fel akarsz venni egy ruhát. Sikkes ez? Nőies? Vonzó és előnyös? Vagy éppenséggel trendi, de ócska és formátlanná tesz?

A negyvenes nő ruhatára elhagyja a csajos szélsőségeket, a "túlsokságot". Nem mutogat túl sok bőrfelületet, nincsen túl sok díszítés rajta, a divat legvadabb áramlatait elkerüli. Inkább az időtálló, minőségi, és a testalkatot   előnyösen megmutató ruhadarabokat visel. Mindig kérdezd meg a ruhadarabtól, amit fel akarsz venni, hogy MÉLTÓ EZ A RUHA HOZZÁM?

A szuperdivatos,  egy szezonra jó ruhák helyett keresd az időtálló, klasszikus vonalvezetésű ruhákat.

A gyűrődős, és vacak anyagok helyett válassz vasalást nem igénylő, minőségi anyagokat.

A fodros ruhadarabok helyett sokkal megfelelőbbek a ráncolt, redőzött szabású ruhák.

A pánt nélküli, cuppanós csőtopok helyett a vállas topok a korban hozzád illők. A negyvenes nők ruhatára visszafogottabb, a megmutató közönséges helyett a sejtető, a csupasz bőrfelületből minél kevesebbet mutató a megfelelő.

A spagetti pántos trikók helyett az ujjatlan, vagy rövid ujjú felsőket válasszad inkább. A negyvenes nő igazi nővé érett, a topon van. Nincs már szükség a direkt szexisségre, a belső kisugárzás, és a csinos öltözködés teszi szexivé.

A hasvillantós, rövid topokat negyven fölött már nem illik viselni. A normális hosszúságú felsőkben úgyis jobban érzed magad, hordjad ezeket!

A trendi állatfejes pólók helyett inkább az állatmintásat válasszad. A tigris, leopárd, vagy kígyó minta legyen a felsőn, ha mindenáron ilyent akarsz. Így divatos lehetsz, de a korodnak megfelelő módon.

A csajos lányfejes, vagy feliratos pólókat már nem érdemes viselni ilyenkor, helyette bejön a bármilyen életkorban viselhető virág és pillangóminta. A klasszikus minták, mint a csíkos és pöttyös örök klasszikusok.

A pólónak látszó pólót érdemes ezután csak a sportos alkalmakkor viselni. Munkahelyre, vagy bármilyen nem sportos eseményre válassz inkább nőies, kifinomult, és érdekes topokat.

A vállra húzott felsők helyett sokkal jobbak a rafináltan hasított ujjú felsők. Ezek még a karokat is karcsúsítják, és szexisek is egyúttal, de mégsem hagynak túl sok bőrfelületet szabadon.

A tornacipő vagy sportcipő mint hétköznapi lábbeli nem annyira jó választás, mert nem sikkes, nem csinos, és nem nőies. Kiválóan jó sportoláshoz, de hétköznapra sokkal megfelelőbbek a hagyományos, nőies cipők, mint pl a körömcipők. (Van olyan körömcipő, ami kényelmes, és nem magas sarkú...)

A divatos gladiátor szandálok és egyéb csicsás, kövekkel kirakott trendi  saruk és papucsok nem illenek bele a kifinomult, minőségi ruhatárba. Próbálj meg inkább csinos, klasszikus szandálokat keresni, amelyek nőiesek, és minőségiek.

A short, különösen a nagyon rövid a tizenéveseknek való, vagy a strandra. Városi környezetben nagyon visszásan hat, ha egy középkorú nő mutogatja a combjait. Ehelyett sokkal szerencsésebb a térd körül véget érő caprinadrág.

A szaggatott-koptatott, csípő fazonú csőnadrág szintén a legfiatalabb korosztály viselete. Egy negyvenes nő, ha ilyent visel, akkor óhatatlanul az jut eszünkbe róla, hogy nem képes megbirkózni az öregedés gondolatával, és 10 körömmel kapaszkodik a fiatalságába. A farmer legyen inkább normál derekú, sima koptatás és szaggatásmentes, és enyhén szűkülő, vagy egyenes szárú nadrág.

A minden formát provokatívan megmutató sztreccses anyagú, cuppanós szoknyák helyett az egyenes vonalú ceruzaszoknya, vagy az enyhén bővülő fazonú szoknyák az előnyösek.

negyvenes nő ruhatára

A shorthoz hasonlóan a miniszoknya sem illendő negyven fölött. Inkább a számodra legelőnyösebb szoknyahosszat válasszad, maximum a térd felett egy tenyérrel érjen véget, annál rövidebbet ne nagyon viselj lehetőleg (kivétel a nyaralás)

Természetesen mindezek a szabályok nem kötelezőek, nem történik semmi, ha továbbra is ugyanazokban a ruhákban jársz, mint 10-20 éve mindig. De biztos, hogy jobban fogod érezni magadat, és megnő az önbizalmad, ha csinosan, és korban hozzád illően öltözködsz. A külvilágtól feléd érkező dicséretek és elismerések pedig megerősíthetnek abban, hogy jó az irány a stílus kialakításában. A jól összeválogatott ruhákból álló, negyvenes nő ruhatára nem unalmas, nem öreges, hanem ragyogóvá és vonzóvá tesz!



hírlevélre való feliratkozás 4

Hogyan öltözz csinosan, az életkorodhoz illően?

Iratkozz fel a hírlevélre, és megkapod ajándékba az öltözködési tanácsaimat

Kérem az ingyenes anyagot!


Az ötvenes nő öltözködése

Megnézem!


Molett öltözködési ötletek

Hogyan legyél csinos, és vonzó? Képes tippek és ötletek.

Megnézem!


Fürdőruha ötletek

Mire figyelj? Milyen hibákat ne kövess el? Milyen a jó fürdőruha?

Elolvasom!


Ha szeretnéd magadból kihozni a legtöbbet

Kérj egy stílustanácsadást, és tudd meg, hogy mi rejlik benned!

Érdekel!


A szexis öltözködés

Hogyan öltözz, hogy szexis legyél, de ne csússz át a közönségesbe?

Elolvasom!


Hogyan építs fel egy jól használható ruhatárat?

Elolvasom!



Ha tetszett a cikk, osszad meg a barátaiddal!

ÁTVÁLTOZTATJUK SHOW SZÉCSÉNYBEN

Kedves meghívást kaptam Szécsényből, a Női szalon vezetőjétől, aki női lelket kényeztető programokat szervez a helyi hölgytársaságnak. Egy előadásra szólt a felkérés Nőnek lenni kívül-belül címmel, és az előadás befejező programjaként bemutattam 8 lelkes önként jelentkező, átváltoztatott hölgyet egy látványos Átváltoztatjuk show keretében.

Az Átváltoztatjuk show előkészítése

Természetesen nem ott helyben választottam ki a ruhákat, hiszen megtalálni mindenkinek a neki megfelelő összeállítást időigényes munka! Előzőleg összejöttünk egy közös megbeszélésre, és minden hölgy hozott sok-sok ruhát, amit aztán bedobtunk a közösbe. Ezekből választottam aztán ki mindenkinek a legelőnyösebb darabokat. Így aztán az is előfordult, hogy a bemutatón nem a  saját ruhadarabjait viselték a modelljeink! Azt is megbeszéltük mindenkivel, hogy ki milyen frizurát és sminket viseljen az Átváltoztatjuk show-n.

A bemutató

A nagy napon szép számú érdeklődő gyűlt össze, és kíváncsian várták az előadásomat, és az Átváltoztatjuk show-t. A mondanivalóm végén aztán helybéli férfiak, Pásztor Máté helybéli születésű színművész segítségével felvezették a hölgyeket. Én pedig elmagyaráztam az "ilyen volt" képek bemutatásával, hogy miért éppen ezeket a szetteket választottuk. Mindenkinek nagy sikere volt, a hölgyek némelyike új oldalát fedezte fel az új ruhák viselésekor.

Szeretném megköszönni modelljeinknek, hogy kiálltak a nagy nyilvánosság elé, és vállalták a szereplést!


Györgyi

Györgyi kb. 158 cm, formás, és nőies, ezért a cél az volt, hogy magasabbnak mutassuk, és a csinos alkatát megmutassuk, valamint szép Ősz típusú színeit kiemeljük.

A színtípusának megfelelő meleg színeket választottunk. A top testre simuló, mely kiemeli alakját, és a színe megjelenik a kabátkán és a nyakláncon is. A szűk nadrág megmutatja szép lábait. A színe barna, nem fekete, így teljes a színharmónia. A karcsúsított, csinos kabátka mintája nem nagy, így passzol a testméreteihez, és kiemeli a karcsú derekát. Egy kisebb méretű, finom, de sportos nyakláncot választottam a nadrágos összeállításhoz, amely kifinomulttá teszi a megjelenését. A rövid haj nagyon előnyös a számára, magasabbnak mutatja, és szépen keretezi bájos arcát.

Judit

Judit kismama, már kezd látszani a pocakja. Nőies alkatú, magas termetű. A cél az volt, hogy kiemeljük nőiességét, és kiegyensúlyozzuk az arányait.

Egy lefelé bővülő, libegős szoknyájú nyári ruhát visel, amely könnyeddé teszi a megjelenését, hosszanti csíkozása még légiesebbé teszi az alakját. A térdig érő hossz nagyon előnyös neki, megmutatja formás lábait. A kecses, nyitott körömcipő nagyon illik a nőies ruhához, és hosszítja a lábait is.  A bézs selyem kendő szépen harmonizál gyönyörű méz színű hajával. A különleges lánc még elegánsabbá teszi a szettet.

Ildikó

Ildikó klasszikus megjelenésű, magas, vékony, de formás. A cél az volt, hogy az úrinős stílusát megmutassuk, ugyanakkor előnyösen kiemeljük az alakját.

Ildikó a szűk, mintás ruhához egy vajszínű, egygombos, hosszabb  kabátkát visel, amelynek a színe visszaköszön a körömcipő színében, és hosszával kiegyensúlyozza karcsú, magas alakját. Kifinomult, elegáns megjelenését divatossá teszi egyenesre hagyott hosszú haja, és a trendi, erőteljes nyaklánc. Finom, visszafogott sminket visel, amely illik a megjelenés eleganciájához, kiemelve klasszikus vonásait.

Dóri

Dóri magas, reprezentatív megjelenésű, galamb alkatú hölgy. A cél az volt, hogy karcsúbbnak mutassuk, miközben lendületes személyisége is érvényesül.

Mivel Tél típusba tartozik, ezért a fekete nagyon jól áll neki, és a tetőtől talpig egytónusú öltözet még slankítja is. A szűk nadrág megmutatja formás lábait.  Egy ezüst, csillogó, kötött pelerint terítettünk a vállára, amely megosztja optikailag, és feldobja a szettet. Ékszerként egy különleges, egyedi nyakláncot választottunk, amely hangsúlyozza erőteljes stílusát. A csodás hajzuhatagát spanyolos kontyba tűztük fel hátul, ez elegánssá teszi, és karcsúbbnak mutatja. A szájára piros rúzs került, amely tökéletes mosolyára vonzza a tekintetet.

Zsuzsa

Zsuzsa a klasszikus nőies, rövidebb lábú alakkal rendelkezik. A cél az volt, hogy kiegyensúlyozzuk az alakját, kiemeljük a nőiességét, és megmutassuk a stílusát.

Egy vidám, színes, lefelé bővülő szoknyás, empire szabású ruhát választottunk a számára. A mell alatti szabás a visszafogott, de szexis dekoltázsa felé tereli a figyelmet, miközben a térdig érő szoknyarész láttatni engedi csodás lábait is. Az álomszép rózsaszín bőrkabátka elegánssá de ugyanakkor vagánnyá is teszi a megjelenését. A rózsaszín, elegáns körömcipő szépen harmonizál a kabát színével. A haját lágy hullámokba szárítottuk, amely illik a romantikus, nőies stílusához, és lágyan keretezi szép arcát is.

Enikő

Enikő 180 centi magas, és nagyon karcsú,vékony testalkatú hölgy. Mindene hosszú, és vékony, így a cél az alkatának a homokóra irányba való eltolása volt.

Mivel nagyon fiatal, és megvan benne a vagányság, így egy szexis-dögös, de mégis úrinős szettet állítottunk össze neki. A haját divatosan hátratűzte, amely így láttatni engedi különleges, szexis szeplőit, és hatalmas, gyönyörű szemeit. A fülébe egy hosszú, lógós, fényes fülbevaló került, ami kifinomulttá teszi a megjelenését. Egy nagy kulcslyuk kivágású topot visel, amely izgalmas, de cseppet sem közönséges, kiemeli formás melleit. Fekete, pörgős, bőr, miniszoknyát választottam a számára, amely divatos is, ugyanakkor előnyösen formázza a csípőjét, szélesebbnek mutatva azt. Egy vagány bőrkabát és egy magas szárú fűzős  cipő teszi teljessé a megjelenését.

Bea

Bea kb 158 cm magas, fordított háromszög testalkata van. Személyisége színes, alkotó, szereti a különleges darabokat. A cél az volt, hogy kiegyensúlyozzuk az arányait, és magasabbnak mutassuk, miközben kihangsúlyozzuk a stílusát is.

Mivel ő is Tél típus, így a klasszikus fekete-fehér-piros hármast választottuk. A különleges dísztűzéssel ellátott, karcsúsított kabátkát nem gombolta be, ami az alatta levő, fehér, lefelé bővülő aljú ruhával együtt karcsúnak, és magasabbnak mutatja. A szoknya bővülése egyben a vállait is kiegyensúlyozza, tökéletes homokóra alkatot létrehozva. Piros, magassarkú körömcipője gyönyörűséges lábaira vonzza a tekintetet. A különleges, piros medálos lánc színében szépen harmonizál a cipő színével.

Enikő

Enikő  kb. 155 cm magas, formás, romantikus stílusú fiatal nő. A cél az volt, hogy magasabbnak mutassuk, és kiemeljük finom stílusát.

Egy fehér nadrágos összeállítást választottam a számára, amely a világos toppal és világos kabátkával nem "vágja ketté" a testalkatát, hanem egy egytónusú, világos sziluettet alkot, amely magasabbnak mutatja. Az apró virágos, szűk  top kiemeli csinos, nőies alakját. A top mintája apró, ami harmóniában van saját arányaival, ugyanakkor romantikus is, amely kifejezi finom lelkét. Egy színes gyöngy láncot választottam neki, ez szintén romantikus, a színe passzol a virágmintához. A sportos, de mégis nőies barack színű blézert nem gomboltuk be, és az ujját feltekertük, ami szintén magasítja, és karcsúsítja. Gyönyörű, hosszú haját lágy hullámokba szárította, eltűzte, ez még romantikusabb megjelenést biztosít a számára. A cipő színe rímel a kabátka színére, nem töri meg a világos tónust. Az egész megjelenése bájos, üde hatású.


hírlevélre való feliratkozás 4

 

Ingyenes öltözködési ötletek!

Iratkozz fel a hírlevélre, és megkapod az életkorodhoz illő tanácsokat ajándékba!

Feliratkozom!


átváltoztatjuk házilag 2

Átváltoztatjuk házilag

Mit tudsz tenni, otthon egymagad, a stílusosabb megjelenésért?

Megnézem!


Átváltoztatjuk házilag

Ilyen volt - ilyen lett galéria

Mennyit számít egy új frizura, egy jó smink?

Megnézem!


tennivalók a próbafülkében

Öltözködési ötletek a különféle testalkatokhoz

Elolvasom!


gardrób rendező elvek vállfák

Milyen egy jól áttekinthető ruhatár?

Elolvasom!


stílustanácsadás

Hogyan legyél elegánsabb a hétköznapokban?

Ötletek és tippek az elegánsabb megjelenésért.

Érdekel!


stílus ötletek

A szexis öltözködés

Hogyan öltözz szexisen, de nem közönségesen?

Elolvasom!


Békében a testünkkel

Hogyan tudjuk elfogadni önmagunkat, hogyan érezzük jól magunkat a bőrünkben?

Elolvasom!


évszaktípusok

A színtípusok rendszere

Elolvasom!


helyes bőrápolás

Bőrápolási kisokos

Kérdések és válaszok a bőrápolásról

Elolvasom!


facebook tábla 1

Kövess engem a Facebook oldalamon is!

Érdekel!


pinterest tábla 1

Ha stílus inspirációkra vágysz, nézd meg a Pinterest képgyűjteményemet!

Megnézem!


Szín és Stílustanácsadás kártya

Ha te is szeretnél megújulni, kérj magadnak egy stílustanácsadást!

Érdekel!



Ha tetszett osszad meg a barátaiddal

SZEXIS ÖLTÖZKÖDÉS

Ha te egy szexis-dögös stílusban öltözködő nő vagy, akkor bizonyára élvezed, ha megnéznek, és a férfiak elismerő pillantása kísér. Ez nagyon inspiráló és önbizalom növelő viselet lehet, azonban a közönségesség Damoklész kardja mindig ott lóg a fejed felett. Ugyanis ha nem jól választod meg a ruhadarabjaidat és a külsődet meghatározó elemeket, akkor a szexis öltözködés helyett menthetetlenül a túl sokat mutató stílusba csapsz át.

A túlságosan szexis öltözködés = közönséges megjelenés

szexis öltözködés közönséges

Nagyon tudatosan felépített megjelenéssel elkerülhető ez a nemkívánatos baki, és szexis lehetsz úgy, hogy megmaradsz úrinőnek is eközben. Nézzük meg tehát, hogy melyek azok a részletek, amelyekre érdemes figyelni a szexis öltözködésnél, és mit kerülj el

A szexis öltözködés alapelvei

* Az öltözködésben a jelszó a "SEJTETŐ" legyen a megmutató helyett.
* Ne mutass túl sok csupasz bőrfelületet, ne mutogasd az erogén zónáidat!
* A melltartó semelyik része ne látszódjon ki a ruházat alól.
* A ruhadarabok ne legyenek sztreccses anyagúak, testre tapadóak, vagy cuppanósan feszülők.
* Érdemes nem viselni spagettipántos, trikó anyagú, trikónak látszó trikót. Ha kombiné csipke is van rajta, az még rosszabb.
* A ruháid ne legyenek átlátszóak. Egy enyhén áttetsző felső alá vegyél fel topot, vagy /és testszínű melltartót.
* Kerüld a szűk, fényes, bőr holmikat.
* A hasad, köldököd ne villanjon ki a felsőből.
* A szoknya ne legyen rövidebb, mint a térdkalács felett 2 tenyérrel véget érő.
* Ha nem üdülőhelyen vagy, akkor inkább ne viselj shortot.
* A cipőid sarka nappal, hétköznap ne legyen 5-6 centinél magasabb, de alkalmakkor se viselj extra magas sarkú cipőt, pláne, ha platform a talpa.
* Óvatosan kezeld a leopárd mintát, a kevesebb több.
* Combcsizmát, vagy combig érő harisnyát/ zoknit ne hordjál.

szexis öltözködés sejtető

* Egyszerre csak egyvalamit hangsúlyozz! Vagy a szoknya legyen rövidebb, és a felső zártabb, vagy a felső picit nyitottabb, de a szoknya hosszabb.
* A sminked legyen egy hangsúlyos. Vagy a szemeidet hangsúlyozd, vagy az ajkaidat.
* A szemeidet ne húzd körbe tussal, és ne legyen színes, vagy erős a szemfestés.
* Ha műszempillát rakatsz, az legyen természetes hatású, normál hosszúságú és sűrűségű.
* A vörös, vagy a nagyon fényes rúzst, vagy vizes hatású szájfényt érdemes elkerülni.
* Az arcpír láthatatlan legyen. Kétszer kelljen rád nézni, hogy észrevegyék.
* A körmeiden a lakk legyen ép, nem lepattogzott.
* Ha műkörmöt viselsz, az legyen normál hosszúságú, kerüld el az extra hosszú, vagy hegyes körmöket.
* Ne viselj nagy karika fülbevalót.
* A dekoltázsból maximum 2-3 cm látszódjon ki, soha ne essen ki a melled a ruhából!


hírlevélre való feliratkozás 4

Hogyan öltözz az életkorodhoz illően?

Iratkozz fel a hírlevélre, és ajándékba megkapod az öltözködési tanácsokat!

Kérem az ingyenes anyagot!!


facebook tábla 1

Látogasd meg a Facebook oldalamat!

Megnézem!


előnyös fazonok rövid lábú testalkathoz

Öltözködési ötletek a különféle testalkatokhoz

Megnézem!



Ha tetszett, akkor osszad meg a barátaiddal!