Az ÖTVENES NŐ ÖLTÖZKÖDÉSE

Az ötvenedik születésnap egy jelentős évforduló egy nő életében. Nagyjából ekkorra tudatosul bennünk az, hogy a fiatalságunk eltűnőben van, és visszafordíthatatlanul elkezdtünk öregedni. Van, akinek a teste még alig-alig mutat erre utaló jeleket, jó karban van, a bőre még ruganyos, és az arcán is alig mutatkoznak ráncok, míg mások bőre már megereszkedettebb, és az arcukon is több ránc látható. Az öregedés szele azonban megsuhintja az ötvenéves nőt, ha mással nem, hát a menstruáció elmaradásával.  Akárhogy is, ez az időszak nem könnyű egyikünknek sem, megbirkózni az öregedés gondolatával nem egyszerű. Ki-ki a saját életfelfogásának megfelelően vagy tragédiának, vagy egy új minőség kezdetének fogja fel ezt az időszakot. Ez a kor a vízválasztó az öltözködésben is, mert ekkortájt érdemes átformálni a megjelenést a fiatal csaj irányból a vonzó, érett nő irányba. Megtalálni a helyes stílust, amely illik a testalkatunkhoz, a lelkünkhöz, és nem utolsó sorban a korunkhoz, ez egy újabb kihívás az életünkben.

AZ ÖTVENES NŐ MÁR NEM EGY FIATAL CSAJ!

Elfogadni azt, hogy már bizonyos ruha fajtákat nem nagyon kéne felvennünk, amelyeket évtizedekig viseltünk, sokak számára egyszerűen képtelenségnek tűnik. Nagyon sokszor találkozom fiatalos, csinos, jó karban lévő ötvenes nőkkel, akiknek a ruhatárát átnézve az az érzésem, mintha a huszonéves lányuk ruháit mutatnák meg nekem. Csupa szaggatott csípőnadrág, combközépig érő miniszoknyák, vagy fodros szoknyák, vagy ruhácskák, mellömlesztő, vagy haskidobós topok, gyűrődős blézerek, és Csőrikés topok esnek ki a szekrényből. A huszonéves önmagunk elengedése néha nem kis kihívást jelent.

Habár nem egyszerű beletörődni abba, hogy már nem vagyunk 20 vagy 30 évesek, de a fiatalságba való elkeseredett kapaszkodás sajnos nem tudja megállítani az idő kerekét, viszont előfordulhat, hogy a túl fiatalos öltözködés szánalmassá teszi a viselőjét. Hiába csinos, esetleg jó lábú, vagy szép mellű valaki, 50 fölött már nem illik mindezeket közszemlére tenni. Hiszen ebben az életkorban már nem téma a gyerekszülés, így a férfiak az ilyen korú nőkben nem a fogamzó képességet keresik, nem a nemi jelleg milyensége a fő párválasztási tényező. Bármennyire is fájdalmas belátni, de egy nagymama korú nőben már nem a szexis cicababát szabad látniuk a férfiaknak.

A stílusos ötvenes nő öltözködése

A minap megnéztem újra Az ördög Pradat-visel című filmet, amely szerintem kötelező alapdarab minden divat iránt érdeklődő számára. Az összeállításban Miranda ruháit figyelhetitek meg nyugodt körülmények között, hiszen a filmben talán, ha egy-egy másodpercig látható némelyik. (Sajnos a képek minősége nem lett jó, mert amint megállítottam a képet, rögtön vesztett az élességéből, de azért így is élvezhetőek talán a ruhaköltemények.)

Nézzük meg, hogy mitől olyan ragyogó Miranda, aki körülbelül az ötvenes éveinek elején járhat. Tehát más szóval mi az, amit egy ötvenes nő bátran felvehet, ami vonzóvá és ragyogóvá teszi?

  • A stílusa letisztult minimál, az úrinős, az üzleti, és a dívás között mozog.
  • Soha sem mutat magából túl sokat, de a teste vonalát mégis sejteti.
  • Sok kiegészítőt visel, különféle öveket és ékszereket. Az ékszerek ha erőteljesek, akkor mindig visszafogott a ruházat többi eleme.
  • A színharmónia mindig tökéletes, a kiegészítők is passzolnak egymáshoz.
  • A ruháinak az anyaga minőségi, szép kidolgozású.
  • Sokszor van ruha rajta, amelyek hosszúsága térdet éppen takaró, vagy éppen térd felett véget érő.
  • A blézerei mindig érdekesek, fantáziadúsak. A szolidabb darabokon díszgombok vannak.
  • A felsői nőiesek, többnyire valamilyen topot visel, amelynek különleges a szabásvonala.
  • Inkább szoknyát hord, csak egyszer látható nadrágban az egész film alatt.
  • A sminkje mindig ugyanolyan visszafogott, függetlenül attól, hogy milyen színű ruha van rajta.
  • A frizurája gondozott, korának megfelelő hosszúságú (nem ér a válla alá).

Azon gondolkoztam, hogy tulajdonképpen miért is nem ilyen stílusos minden minden ötvenes nő? Miért hagyjuk, hogy a hétköznapok taposómalma bedarálja a stílusunkat és nőiességünket, és végül slampos, jellegtelen farmer-póló-tornacipő összeállításban járunk éjjel nappal? Holott csak egy kis odafigyelés kellene, hogy minőségi ruhákat hordjunk, mindig viseljünk valami kiegészítőt, és a stílusunk máris kifinomulttá válhatna!

Ha a ruhatárunkat úgy állítanánk össze, hogy abban csakis egymáshoz passzoló, és minőségi darabok legyenek, akkor nem kellene külön idő, vagy erőfeszítés ahhoz, hogy reggelente stílusosan, és csinosan indulhassunk el otthonról.

HA SEGÍTSÉGRE VAN SZÜKSÉGED A RUHATÁRAD STÍLUSOSSÁ VARÁZSOLÁSÁHOZ

Ha úgy érzed, hogy még mindig nem találod az igazi stílusodat, de szeretnéd tudni, hogy te hogyan lehetsz ragyogó és csinos, akkor érdemes egy Szín és Stílustanácsadáson részt venned. Ennek során megismerheted a rád vonatkozó öltözködési szabályokat, rátalálhatsz a saját, igazi stílusodra, és megtanulhatod, hogy hogyan lehetsz mindig vonzó megjelenésű, és stílusos!

TOVÁBBI INFORMÁCIÓKÉRT KATTINTS IDE!


Ha tetszett a cikk, akkor osszad meg a barátaiddal!

HAJSZÍNEK A NYÁR TÍPUSHOZ

Statisztikák szerint 100 nőből 80 festi a haját. Vannak divatszínek, amelyek időről-időre meghatározzák a nők többségének hajszín választását, hol a szőke, hol a vörös a legnépszerűbb. Nagyon nem mindegy azonban az, hogy a milyen a saját hajszíned, (és persze a színtípusod), mert az meghatározza, hogy milyen hajszínek állhatnak egyáltalán jól. Nem mindenkinek áll jól a platinaszőke, vagy burgundi vörös!   Nézzük tehát, hogy melyek a legjobb hajszínek a nyár típushoz.

A Nyár nő megjelenése

Valószínűleg seszínű, szőkés, vagy "egeres" barna a haja, és szürkés-kékes, vagy zöldes, zöldes-barnás szeme van. Előfordul néha sötétebb szemszín is, és hozzá kakaóbarna hajszín, (ez a nyár csoport erősen megy a Sötét Tél felé, de még mindig nyár.) Előfordulhat, hogyha a nap rásüt a hajára, akkor az bronzosan megcsillan. Sokszor a hamvas melír besárgul a festés után.

A legjobb hajszínek a Nyár típushoz

A Nyaraknak a legjobb maradni a saját, hideg tónusukban, így a világosabb típusoknak a hamvas szőke árnyalatok, a lágy, hamvas melír, és a világos barna hajszín az előnyös. A közép barna árnyalatoknak, jók a sima natúr barnák, és a lágy padlizsánok is. Ha valaki sötétebb nyár, az megpróbálhatja a közép natúr barnát és a cseresznyés, feketeribizlis árnyalatokat is, de vigyázni kell, hogy ne legyen nagyon sötét, vagy nagyon erőteljes a hajszín. Mindig lágy legyen az összhatás, hogy a szemszínnel és a bőr rózsás árnyalatával harmonizáljon.

Az aranyszőkék, a vörösek, a rézvörösek, dohány szőkék, és minden csokis, gesztenyés, vöröses, vagy meleg barna hajszín inkább kerülendő, mert nagyon megöregíti az arcot. Nem jó a meleg tónusú, vöröses melír sem.

A Nyár nem unalmas!

Ez a típus önmagát jelentéktelennek, a színeit jellegtelennek érzi. Éppen ezért fordul elő olyan gyakran, hogy a Nyár nő valamilyen ütős színűre festi a haját a "szürkesége" ellensúlyozására.  Ez teljesen rossz, mert a típus természetes színharmóniája lágy, és egy erőteljes hajszín teljesen elnyomja ezt. Ilyenkor szokott előfordulni, hogy a hajszínét megdicsérik, de ő maga eltűnik a hajszín árnyékában. Mindig olyan hajszínt kell választani, amely a leginkább harmonizál a saját színeinkkel. Ha világos a szemszínünk, akkor lehet, hogy a szőkésebb hajszín, vagy a világos melírozás az előnyösebb, míg egy sötétebb szemszín esetén a kissé sötétebb, melír-mentes a legelőnyösebb hajszín a nyár típushoz.



Ha tetszett a cikk, osszad meg a barátaiddal!

MILYEN EGY ELŐNYÖS SMINK?

A sminkelés nem titkolt célja, hogy az arcunk a lehető legszebb, legvonzóbb legyen. Hogy kiemeljük azt, ami igazán szép, eltereljük a figyelmet arról, ami nem annyira,, és korrigáljuk azt, ami nem szimmetrikus, vagy nem harmonikus. Akkor lesz a sminked gyönyörű, ha a színtípusodnak megfelelő színeket és kontrasztosságot alkalmazod, figyelembe véve a szemed formáját és az arci adottságaidat is. Íme egy jó példa arra, hogy milyen egy előnyös smink.

Andrea adottságai

Andrea a Hideg tél típusba tartozik, zöldesbarna szemei vannak, amelyek keskeny vágásúak, nem túl nagyok, és egy picit távol állnak egymástól. Csodásan hosszú szempillái vannak, de nem érvényesülnek, mert a pillák vége színtelen. A szemöldöke szép ívű, de a vége túl rövid, nem ér ki a megfelelő hosszúságra. Az ajkai közepesen teltek. Smink nélkül nem igazán feltűnő a szépsége.

Mivel tél típus, amely egy kontrasztos csoport, így egy picit erősebb sminket is elvisel az arca, így egy alkalmi sminket készítettünk a számára.

Az arcához illő, előnyös smink

Az arcára egy könnyű folyékony alapozó került, arcpírnak pedig egy közepesen sötét pinkes árnyalatot tettünk.

A szemöldök nagyon fontos a jó sminknél, mert ha nincsen szépen gondozva, és megfelelő formába hozva, akkor lerontja az összképet. Ezért Andrea szemöldökét kiigazítottuk egy szemöldök festő púderrel, és egy picit kiegészítettük a külső végeinél, hogy megfelelő hosszúságúak legyenek.

A szemhéjára lilás, barnás, és rózsaszínes árnyalatokat tettünk, a szemöldök csont alá pedig egy kevés fényes fehéret. Hogy a szemét nagyítsuk, az alsó szempillák külső vonalára egy füstösített, erősebb kontúrt festettünk, és a szempilláit alul is erőteljesen kispiráloztuk feketével. (Ez most ismét nagy divat, a 60-as években viseltek ilyen nagy alsó szempillafestéseket.)

előnyös smink

Hogy ne húzza lefelé az alsó kontúr a tekintetét, ezért fölül a szemhéj árnyalása után egy erőteljes fekete kontúrt húztunk intenzív fekete ceruzával, majd a szempillákra is fekete festék került. Az alsó és felső szempillák külső széléhez még egy kis kékeslilát tettünk, hogy a zöld szeme még jobban érvényesüljön.

Mivel a smink szemhangsúlyos lett, ezért az ajkaira csak egy lilás rózsaszín gyöngyház fényű rúzs került, hogy ne vonja el a szemeiről a tekintetet.

A végeredmény egy valóban előnyös smink lett, amely kiemeli a gyönyörű szemeit, a színek pedig harmonizálnak a saját természetes színeivel. Elegáns, de mégis visszafogott hatást kelt.

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés


KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK

ilyen volt ilyen lett Zsuzsa

Ilyen volt, ilyen lett galéria

Nézd meg, hogy hogyan változtak át mások a Stílustanácsadás után. Mennyit számít egy jó smink, és jó frizura!

Ide kattintva megnézheted

színtípusok

Milyen színtípusok vannak?

Ismerd meg a színtípusokat, tudd meg, hogy mi alapján állapítható meg, hogy kinek mi áll jól!

Ide kattints, és elolvashatod

tökéletes smink

Hogyan tudsz tökéletes sminket készíteni?

Mitől válik egyszerűvé a smink készítés? Milyen összetevők kellenek ahhoz, hogy a sminked jól sikerüljön?

Kattints ide, az elolvasáshoz


 

Szerezd meg az ingyenes, életkorodhoz illő  öltözködési tanácsokat!

[contact-form-7 id="2079" title="Életkoros feliratkozás"]

hírlevélre való feliratkozás 4

TÖKÉLETES SMINK KÉSZÍTÉSE

Nagyon érdekes megfigyelni a magyar nők sminkelési szokásait. 25 év alatt a többség erősen sminkeli magát, míg 30 éves kor után egyre inkább eltűnik a festék a nők arcáról. Ha megkérdeznénk egy-egy ilyen hölgyet, hogy miért nem visel sminket, nagy valószínűséggel azt válaszolná, hogy mert nem tudja hogyan kell elkészíteni, béna hozzá, és amúgy sincs ideje rá a reggeli készülődéskor. Pedig a jó smink két perc alatt felrakható, ha tudod a trükköket, és egy picit begyakorolod a technikát. Lássuk tehát, melyek a tökéletes smink összetevői, melyek a jó smink titkai?

tökéletes smink

A megfelelő sminkszerek használata

*  Ha a nem megfelelő eszközökkel próbálod meg felvinni a színeket, akkor csak bénázás lesz az eredmény. Néhány termék cseréje meghozza  a könnyű sminkelés élményét. Tehát érdemes a következőket használni:

*  A szem alatti korrektorozást ecsetes korrektorral  csináld a stiftes helyett. Ez az a fajta, amely egy toll, a végén ecset van, és ha a végét csavarod, akkor az ecseten jön a folyékony korrektor. Így nem huzigálod a szem alatti vékony bőrt a kemény stifttel, hanem könnyed ecsetmozdulatokkal siklik az anyag a bőrödön.

*  A szemed hangsúlyozására érdemes a szemhéjfilcet kipróbálni a tus helyett. A tusok ecsete olyan, hogy igen nagy gyakorlat szükséges a szép vonal felviteléhez. A filc viszont mindenféle színben kapható, és az ecsete nagyon könnyen használható, könnyű vele szép vonalat húzni.

*  Vízálló ceruza helyett jobb a sima, amely könnyen elsatírozható, így lágy, füstös kontúrt lehet vele elkészíteni a nagyon erős helyett.

*  A szemöldököd kiigazítására használj szemöldök színező púdert szemöldök ceruza helyett. Ezekben a készletekben többféle árnyalat van, így akár keverheted is a festéket, hogy  a szemöldök színedhez legközelebb álló árnyalatot tudd előállítani. Azon kívül a púderrel és ecsettel sokkal természetesebb hatást lehet elérni, mint az amúgy is eléggé kemény hegyű ceruzával.

*  A rúzs direkt felvitele helyett próbáld meg rúzsecsettel felvinni a színt az ajkaidra. Így meghatározhatod, hogy milyen mennyiség kerüljön fel, és egészen pontos kontúrt tudsz csinálni.

smink eszközök

A jó minőségű termékek használata

*  Hiába van meg mindened, ha azok nincsenek karban tartva, vagy nem a megfelelőek a számodra.

*  Legyenek a ceruzák mindig kihegyezve, mert tompa, kicsorbult heggyel nem fogsz tudni pontos vonalat húzni, csak kínlódsz, és elmázgálódik a vonal.

*  A spirál fejét időnként érdemes kimosni, mert az összecsomósodott, eldugult keféjű fejjel nem lehet dolgozni.

*  A kozmetikumok egy idő után megromlanak. Ellenőrizd rendszeresen a festékeket, ceruzákat, ajakfényt, spirált, alapozókat. Ha csípős, avas, szúrós szaga van, vagy egyszerűen csak nem fog, akkor szabadulj meg tőle.

*  Érdemes befektetni a jó minőségű termékekbe, mert a gagyi, 200 Forintos festékektől nem sok jót lehet várni. Ezek allergiát, gyulladást okozhatnak, és nem úgy működnek, ahogy elvárható lenne.

*  A színtípusodnak és a bőrtípusodnak megfelelő termékeket válassz! Hiába jó a termék, hiába szép a felvitel, ha nincs összhangban veled, vagy leolvad a bőrödről.

Mentés

A tökéletes smink eléréséhez a jó technika elengedhetetlen!

*  Jól megvilágítás mellett, megfelelő nagyságú tükröt használj a sminkelésre. A legjobb a természetes fény, pl. egy pipere asztal az ablak előtt. Lehet kapni beépített világítású, nagyítós sminktükröket is, ezek is jók. Félhomályos fürdőszobában, a mosdó fölött nyújtózkodva nem is nagyon sikerülhet egy szép smink.

*  Ismerd meg az arcod jellegzetességeit, és tanuld meg a szabályokat, hogy neked mi áll jól. Ezekhez milliónyi segédanyag áll a  rendelkezésedre, akár a Youtube-on, internetes keresőkben, vagy könyvekben is. Ha így sem boldogulsz vele, menj el egy smink tanfolyamra, ahol a gyakorlatban megmutatják, hogy neked mi áll jól.

sminkasztal

*  A festékek felvitelekor, különösen a szemkontúr elkészítésekor mindig támaszd meg a kezed az arcodon. Így biztosabban tudsz célozni, és nem fog remegni a kezed. A legjobb, ha ülve sminkelsz, és a könyököd is fel tudod támasztani az asztalra.

*  A szemkontúr és a tusvonal felvitelét érdemes megtanulni nyitott szemmel. Így látod is, hogy mit csinálasz. Ehhez nyisd nagyra a szemeidet, és a szádat is kitáthatod, a jobb eredmény érdekében. 🙂 Lehet, hogy murisan fogsz kinézni ilyenkor, de hidd, el, hogy sokkal könnyebb így rajzolni.

*  Figyelj arra, hogy a szemhéjpúdereket és az arcpírt gondosan satírozd el, ne legyenek láthatóak a szélek.

*  Minden festéket apró, könnyed mozdulatokkal vigyél fel, és ne egy határozott vonallal! A ceruzát bátran érintsd hozzá a szemedhez, hogy fogjon, de ezt is apró vonalakkal vidd fel.

*  Ne félj attól, hogy elrontod! Ha félrement a vonal, vagy festék, egy megnedvesített vagy lemosós fülpiszkálóval azonnal el tudod távolítani, és ki tudod igazítani.

A jó időzítés aranyat ér!

*  Teljesen rossz az a gyakorlat, amikor az indulás előtt 3 perccel állsz neki sminket készíteni. Ebből csak kapkodás és csúnya smink lesz, vagy egyszerűen hozzá sem kezdesz, mert már indulni kell. A legjobb, ha a következő rutint sajátítod el:

*  Reggel felkelés után rögtön tisztítsd meg az arcod, és tedd fel a hidratálókat

*  Csináld a dolgodat, majd kb 10-20 perc elteltével, amikor a krémek már teljesen beszívódtak a bőrödbe újabb kanyar a tükör elé, és felteheted az alapozót (ha használsz egyáltalán) és a festékeket

*  Folytasd a reggeli készülődést, és miután már kb 20 perc eltelt, akkor már bátran elindulhatsz, mert a smink "megérett" az arcodon, adaptálódott az alapozó és a púder a bőrödhöz, tehát már nem látszik, hogy rajtad van.

Gyakorlás, gyakorlás, gyakorlás!

Néha, ha van egy kis szabadidőd, érdemes nekiállni gyakorolni a smink felvitelét. Kísérletezd ki, hogy milyen formák a kényelmesek a számodra. Hogy tartsd a fejed, hogyan fogd a ceruzát, milyen irányból húzd a vonalat, stb. Addig próbálkozz, amíg már könnyedén megy! Ne félj, nem kell 100 órát rááldoznod, hogy sikerüljön! Gyakorlat teszi a mestert, ez fokozottan érvényes a sminkelésre is.

A tökéletes smink egyhangsúlyos, és korhoz illő

Soha ne hangsúlyozd a szádat és a szemedet is egyszerre! Vagy az egyiket, vagy a másikat, attól függően, hogy melyik szebb rajtad, vagy melyikhez van kedved. A natúr sminkkel nem tévedhetsz, biztos hogy jó lesz. Vedd figyelembe, hogy milyen korú vagy, és annak megfelelő sminket készíts! Nincs rémisztőbb látvány, mint egy idősebb hölgy feketével kihúzott szemöldökkel, műszempilla hatású spirálozással, és piros ajkakkal... A diszkrétebb smink mindig többet ér, és sokkal jobb, mintha nincs rajtad semmi! Így már tökéletes smink

 

egyhangsúlyos smink
Mikor kell kidobni egy színes kozmetikumot

Mikor kell kidobni egy színes kozmetikumot?

Hogyan tudod eldönteni, ha egy sminkszer megérett a kidobásra? Melyek azok a jelek, amik erre utalnak?

Elolvasom!


sminkelési hibák 6 - amikor a szemceruza túl világos

Sminkelési hibák, amelyeket soha ne kövess el!

Mindenki tud valamennyire sminkelni, de sokszor elkövetünk olyan hibákat, amelyek elrontják az összképet. Melyek ezek?

Elolvasom!


előnyös smink

Milyen egy előnyös smink?

Mitől lesz egy smink harmonikus ? Milyen smink tesz vonzóvá és széppé?

Elolvasom!



Ha tetszett a cikk, akkor osszad meg a barátaiddal!

MIKOR KELL KIDOBNI EGY SZÍNES KOZMETIKUMOT?

A sminkszereknek is vannak életszakaszaik: Legyártják, majd használod, és előbb utóbb vagy elfogynak, vagy megromlanak. Nagyon fontos, hogy ha már megromlottak, akkor már ne használd ezeket, mert komoly bőrbajokat lehet kapni tőlük. Hogyan tudod megállapítani valamiről, hogy mikor kell kidobni egy színes kozmetikumot? A következő listában ezeket az ismertető jegyeket gyűjtöttem össze.

Általánosságban mikor kell kidobni egy színes kozmetikumot?

Hogyha valamit megszagolsz, és nem kellemes szaga van, hanem elfintorodsz tőle, vagy hányingert keltő a szaga, akkor biztosan nem jó. Ha az eredeti funkcióját nem tudja betölteni, mert nem fog, vagy megváltozott a színe vagy az állaga, akkor biztosan megromlott. Nem érdemes a már nem jó sminkszereket hónapokig, vagy évekig tárolni egy neszeszerben vagy dobozban, dobd ki, szabadulj meg a bacifészektől! Általában sokkal hamarabb megromlanak a színes kozmetikumok, mint ahogy elfogynának.

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

  • A szempillaspirál: Ha megszagolod, és még jó, akkor leginkább egy nyomtatóban levő festékpatron szagára emlékeztet. Ha megromlott, akkor csípős, szúrós, büdös szaga lesz, amitől visszahőkölsz.
  • A szemceruza, szemöldök ceruza, és szájkontúr ceruza: Szagold meg, és ha nem érzel semmilyen szagot, akkor jó. Ha nem fog, vagy ha ragad, és büdös, ha fa szaga van, vagy avas a szaga, akkor megromlott.
  • Az alapozó: Ha elvált a krém és az olaj egymástól, és lötyög a flakonban vagy üvegben, vagy csak egyszerűen büdös szaga van, akkor már nem jó, megérett a kukára.
  • Az arcpír, bronzosító gyöngy, és szemhéjpúder: Ha bekeményedett, és nem lehet felvinni az ecsetre, vagy ha megszagolod, és furcsán fémes, savanykás büdös szagot érzel, akkor megromlott. Ha véletlenül valamikor leejtetted, és összetörött a préselés, és száll, és összeporol mindent, jobb, ha megszabadulsz tőle. Érdemes az ecseteket rendszeresen fertőtleníteni, és kimosni vagy patikai alkoholban, vagy sebbenzinben, vagy kozmetikai fertőtlenítő folyadékban. Figyelj oda, hogy az ecsetek foglalata ne érjen bele a folyadékba, mert kilazulhatnak, és kihullhatnak a sörték belőle.
  • A púder: A kőpúder akkor romlott, ha bekeményedett, és nem lehet felvinni a pamacsra, ilyenkor avas, csípős szaga is szokott lenni. A porpúder büdössé válik, vagy összeáll. Ezt csak távolról szagold, nehogy beszippantsad a port
  • A rúzs: Ha ragad, ha nem fog, ha megolvadt, ha "harmatos" a felülete, ha büdös, avas, szúrós, undorító szaga van, akkor vége van, dobd el. A rúzs élettartama meghosszabbítható, ha rúzsecsetet használsz, és nem direktben rúzsozod a szádat.
  • A szájfény: Ha átlátszó tartóban van, és azt látod, hogy az eredeti színe helyett egy barnás-trutymós színe van, vagy folyóssá vált, vagy éppen ragacsos lett, és avas, undorító szaga van, akkor már megromlott. Érdemes nem a szádra kenni direktben, hanem egy spatulára levenni annyit, amennyi kell, és azt egy ecsettel felvinni az ajkakra. Az ecsetet persze kimosni utána.
  • Körömlakk: Ha kétkomponensűvé vált a lakk, vagy beszáradt, akkor már ne használd.

KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK

tökéletes smink

Hogyan tudsz tökéletes sminket készíteni?

Mitől válik egyszerűvé a smink készítés? Milyen összetevők kellenek ahhoz, hogy a sminked jól sikerüljön?

sminkelési hibák 6 - amikor a szemceruza túl világos

Sminkelési hibák, amelyeket soha ne kövess el!

Mindenki tud valamennyire sminkelni, de sokszor elkövetünk olyan hibákat, amelyek elrontják az összképet. Melyek ezek?

Mentés

Mentés

Mentés


 

FÜRDŐRUHA TIPPEK

A nyár beköszöntével újra előkerül a nagy dilemma: Milyen fürdőruhát válasszál? Mindenki csodásan szeretne kinézni a strandon, de sokszor fogalmunk nincs, hogy milyen fazon lenne előnyös a számunkra. Elmégy egy fürdőruha üzletbe, és sokszor a divat befolyásoló hatására egy szuper trendi, csini háromszög fazonnal térsz haza, amely olyan ragyogóan nézett ki a divatújságban a modellen. A valóság viszont az, hogy amikor végül eljön a nyaralás, és a fürdőruhát felveszed, a próbafülkében elképzelt vonzó és szexi megjelenés helyett sokszor a strandon már egyáltalán nem olyan vonzónak, és szexisnek látszol, hanem kiderül, hogy rossz választás volt éppen azt a fazont megvenni. A következő fürdőruha tippek segítenek eldönteni, hogy előnyös-e egy fürdőruha, vagy sem?

Lássuk tehát, hogy mire kell figyelned a vásárláskor?

Gyakorlati fürdőruha tippek, hogy elkerülhesd az előnytelen megjelenést a strandon

  • Rossz a fürdőruha, ha testszínű. Ilyenkor meztelennek látszol benne.
  • A felső és az alsó rész nagysága  legyen arányban egymással. Soha ne legyen az egyik sokkal kisebb, mint a másik. Mindig a nagyobbhoz érdemes igazítani a méretet!
  • Fürdőruha esetében a méret a lényeg! Inkább legyen kicsit nagyobb, mintsem hogy kiessél belőle mindenhol. Nem jó, ha a fürdőruha nem fedi be, amit be kellene fednie.
  • Vigyázni kell a fazonokkal, mert egy-egy rosszul megválasztott fazon irtózatosan eldeformálhatja a testalkatot. Azt a gondolatot érdemes megfontolni, hogy nem áll jól minden fazon mindenkinek. Önmérsékletet érdemes tanúsítani egy-egy extrémebb fazon kiválasztása előtt. Fényképeztesd le magad a próbafülkében, és úgy nézd meg, hogy hogyan áll! A tükör csalhat!

A bugyi

  • Figyelj oda, hogy hogyan viseled a fürdőruhát! Ne told le a bugyit a lágyékvonalon alulra! Ebben úgy nézel ki benne, mint akiről lecsúszott a bugyi.
  • Ne húzd fel a bugyit a lágyékvonalon felülre, ha nem lapos és sima a hasad. Nagyon gusztustalan a bugyi alján kibuggyanó háj!
  • Ha megereszkedett a hasad, ne válassz icipici bugyit, ami felett kibuggyan a pocak, mert ez nem esztétikus. Válassz ilyenkor nagyobb alsót, ami lefogja és eltünteti a pocakot.
  • Túlságosan bő a fürdőruha (vagy rossz anyagú), ha fürdés után lóg rajtad.
  • Túl szűk a fürdőruha, ha bárhol bevág és szorít.
  • Érdemes megfontolni a bugyi méretét, ha narancsbőrös, sovány, vagy lottyadt feneked van. A tanga, vagy kicsi fazon nem a legelőnyösebb ilyenkor.
  • Manapság igénytelenségre vall, ha valaki kivillanó intim szőrzettel megy ki a strandra. Gondoskodj róla időben, hogy a bikini vonalról eltűnjenek a felesleges szőrszálak. (Lehetőleg ne a nyaralás előtt egy nappal gyantáztass, vagy borotválj, mert a begyulladt szőrtüszők látványa sem a legjobb.)

A melltartó

A mell az egyik legsarkallatosabb testrész egy női testen. Ha nincsen megfelelően "becsomagolva", ha rossz a melltartó, akkor rémesen elronthatja a megjelenést.

  • Rossz a melltartó, ha nem formáz, vagy ha nem tart. Előnytelen, amikor rossz a fazon, és felcsúszik a melleiden. Amennyiben túl kicsi, akkor emiatt biztosan kiömlesz belőle valahol.
  • Sajnos az az igazság, hogy az olyannyira divatos háromszög fazonhoz feszesen álló, közepesen nagy mellekre van szükség. Sem a lapos, sem a nagy melleken nem áll jól. A megereszkedett, vagy lent ülő mellek egyenesen rémesen néznek ki benne. Válassz ilyenkor inkább merevítős, szivacsos fazont. Ez formáz, és megemel.

Ajánlom figyelmedbe a Mit vigyünk a nyaralásra? A praktikus úticsomag darabjai című blogbejegyzésemet, amiben tanácsokat találsz a jó csomagoláshoz.

A jó fürdőruha

A jó fürdőruha elfedi ami nem tökéletes. Kiemeli ami szép és összefog. Megemel, formáz, és ellenállhatatlanná tesz. Mindegy, hogy mekkora a méreted. Lényegtelen, hogy hány kiló vagy és hány éves.

Ha szeretnéd  a lehető legelőnyösebb fürdőruhát viselni, akkor figyelj a testalkatodra!

  • Ha széles a vállad, akkor szélesebb pántú, vagy nyakba akasztós fazonokat válassz!
  • Ha széles a csípőd, akkor viselj arányosan nagyobb bugyit, és a melltartó rész legyen kisebb mellek esetén pánt nélküli fazon, egyrészes fürdőruha esetén pedig oldalt paneles, optikailag keskenyítő fazonú. Soha ne viselj nyakba akasztós felsőrészt!
  • Ha pocakos vagy, akkor a jó megoldás egy csinos szoknyás fazon!
  • Ha rövidebb a derekad, és hosszú a lábad, akkor az egyrészes fürdőruha előnyösebb, és legyen mélyebben szabott a bugyirésze!
  • Ha hosszú a derekad és rövid a lábad, akkor az oldalt felszabottabb fazonok, és a mell alatt pántos kétrészesek az előnyösek.
  • Kis melleknél ha fiatal vagy jó a fodros, rojtos, fényes melltartó is, de minden életkorban jó a szivacsos és a ráncolt melltartó részű fürdőruha is.
  • Nagy melleknél mindenképpen legyen masszív pántú, jól formázó kosarú a melltartó!
Fürdőruha tippek 10
Széles vállhoz
Fürdőruha tippek (2)
Széles csípőhöz
Fürdőruha tippek 13
Pocakos alkathoz
Fürdőruha tippek 12
Rövid derékhoz
Fürdőruha tippek 15
Hosszú derékhoz
Fürdőruha tippek 17
Kicsi mellekhez
Fürdőruha tippek 16
Nagy mellekhez

Jó lenne, ha a gardróbszekrényedben csupa lélegzetelállító, stílusos darab lenne, és ha a ruhadarabjaidból (majdnem) végtelen számú kombinációt tudnál összeállítani?

Érdekel, elolvasom az információkat!


Szeretnéd megtudni, hogy hogyan öltözz csinosan, az életkorodnak megfelelően?

Kérd az ingyenes, ajándék információs anyagot!